2006. augusztus 10. Csütörtök
2006. augusztus 10.

Bevallom, én nem szeretem a fekvő rendőrt, mert zajos, rongálja az autót, azt is lassításra kényszeríti, aki amúgy lassan megy, meg télen elakad benne a hótoló, ráadásul mindenki azt szeretné, ha nem az ő, hanem valakinek másnak a háza elé tennék.

Felhívott a feleségem tegnapelőtt délután, hogy elütötte valaki a fekete kandúrt. A fekete kandúrról azt kell tudni, hogy bejáró macska nálunk, ami azt jelenti, hogy néha megjelenik enni, meg gyanítható, hogy néhány kisebb macskának talán az apja lehet. Tehát enni, meg kandúrozni jár hozzánk, semmi több. Estefele megyek haza, látom befordulva hozzánk, hogy a valóban ott fekszik az úttesten, viszont nem a fekete kandúr, hanem a Bambamacska. Nos ez a macska ugyanilyen státusban volt nálunk, a nevét onnan kapta, hogy olyan nagyon jámbor-bamba módon tudott nézni, amíg tehette szegény. Nem zavart senkit, tisztelettudóan nézegette a tavasszal, ősszel a darabszámban némileg mindig növekvő fiatalabb állományt. Meg mindig félreállt, ha mentem a járdán. Szóval a fekete kandúrhoz hasonlóan ezzel a jószággal sem volt semmi baj.

Persze lehetett erre az elütésre számítani, hiszen kint flangáltak az úttesten néha. Az meg aztán mégsem várható el néhány, magát kitüntetett jogosítványokkal felruházó embertársunktól, hogy az utcában, ahol 30 km/órás sebességkorlátozó tábla van kint, ott ne 80-al, meg 100-zal száguldozzanak. Egy macska nem a világ, mondhatják, és igazuk is lehet, de mi van, ha nem macska megy ki az útra, hanem egy gyerek? Tudom, erre lehet azt mondani, hogy se a gyerek, se a macska ne mászkáljon az úton. Igen, lehet mondani, de attól még mászkálni fognak...

Persze ez a macska-téma kiterjesztve óhatatlanul felveti azt, hogy mit lehet tenni a másokat veszélyeztető gyorshajtókkal szemben. Egyesek a fekvőrendőrre esküsznek. Bevallom, én nem szeretem a fekvő rendőrt, mert zajos, rongálja az autót, azt is lassításra kényszeríti, aki amúgy lassan megy, meg télen elakad benne a hótoló, ráadásul mindenki azt szeretné, ha nem az ő, hanem valakinek másnak a háza elé tennék. Ezek miatt nem szeretem. Mások azt mondják, hogy a rendőrök mérjenek gyakrabban, illetve mérjenek egyáltalán. Nem tudom, hogy jó volna-e, ha sietek haza, aztán 30 helyett mondjuk 40-el megyek, ami talán még elmegy, aztán kapom a 10-20 ezres bírságot. Tehát nehéz jó megoldást találni, olyat, amit mindenki elfogad. Lehet, hogy csak tudomásul kéne venni, hogy mások is vannak körülöttünk, másokra is tekintettel kéne lennünk?! Annyiból biztosan jó lenne ez, hogy sem az úttestet nem kéne szétfurkálni, hogy azt a dög vasat lerögzítsék jó sok pénzért, sem pedig a rendőröknek nem kéne lesekedniük a sebességmérővel, mert azért az, lássuk be, nekik sem lehet egy felemelő érzés...Tehát akkor holnaptól?....Tudom, hogy nem lesz úgy, de olyan szép lenne...

Ezzel egyébként nincs vége, a dolognak, mert másnap, alig hogy elástam a Bambamacskát, elütötte valaki a Hegyesfülű 2-őt. A Hegyesfülű az egy fekete kistestű keverékkutya volt. Kétnaponta berontott az udvarunkba, félretolta a macskákat, megette a kajájukat, tett néhány kört az udvarban, aztán ahogy jött, el is távozott. A harmadik szomszédé volt, aztán eltűnt valahogyan, de lett egy hónapja helyette egy másik, ugyancsak fekete, ugyancsak kistestű, olyan hathónapos-féle borzos jószág, akinek nem volt ugyan hegyes a füle, de nem volt még érkezésünk nevet adni neki, így átmenetileg Hegyesfülű 2-nek hívtuk. Ez a kutya majdnem azon a helyen feküdt az út szélén, mint egy napja a Bambamacska. Mondtam a feleségemnek, hogy ezt most nem ásom el a kertben, mert lassan állattemetővé alakul az amúgy sem nagy udvarunk, hanem elviszem a határba, aztán elásom ott. Betettem az ásót a kocsiba, meg egy fólia darabot, hogy majd reggel menet közben felveszem H 2-őt. Mivel az út szélén volt, nem kellett attól tartanom, hogy széttrancsírozzák a "vadak", ezért hagytam ott éjszakára, bár a kocsiban elfért volna. Reggel húzom el a függönyt, mert nem tudtam aludni, és előbb keltem, mint a feleségem, látom, hogy a Farkas szomszéd viszi a kutyát a hóna alatt haza-felé. Mondom magamban, nem nagyon rozsdásodnak be az ásók a környéken. De azt is gondoltam, hogy mégiscsak rendes ez a Farkas szomszéd, hogy nem hagyja rám a Hegyesfülű 2-őt, akár el is biciklizhetett volna mellette, munkába menet. Tehetett volna akár úgy is, mintha semmi köze sem lenne hozzá. Mondom a feleségemnek, aki éppen ébredezett, hogy a Farkas elvitte a kutyát. Milyen farkas?, milyen kutya? - nyitogatta a szemét, én meg mosolyogtam magamban, hogy milyen lett volna, ha kikiabálok az ablakon, hogy: farkas viszi akutyát, farkas viszi akutyát...

Tehát: a Hidegvölgyben a héten eddig egy kutyát, meg egy macskát megdöglesztettek. Mindkettő megkapta a végtisztességet. (Csak mondom, hogy a Bambamacskának - ami egyébként csak félig volt a miénk - behajlítottam a lábait a gödörben, hogy rendesen feküdjön, ne legyen olyan merev-döglött formája) A kutyát a Farkas szomszéd ásta el, mert az meg az övé volt. És ez így van rendjén.