2006. november 26.
2006. november 26.

A sültgesztenye különleges gasztronómiai élmény. Ahogyan már említettem, még nem egészen letisztult, kissé gázos újborral a legjobb. Bevagdossuk mindkét oldalát, aztán régi sparhelten, de mivel ilyen nincs már, vas-palacsintasütőn (ilyen is ritka már) forgatás, rázogatás mellett megsütjük.

Amikor a 10-ediket is felbontottam, akkor azt mondtam az asszonynak, hogy az a gyanúm, hogy ma este nem eszünk ebből.

A sógorom adta Nagykanizsán azt az egy kiló körüli gyönyörű, nagy szemű gesztenyét, - amikor mindenszentekkor hazalátogattunk -, aminek a megfőzését eddig halogattuk. Az igazság az, hogy nem voltam kint mostanában a présházban, nem hoztam haza újbort, ez a csemege pedig újborral az igazi. Ez volt a halogatás oka.

A sültgesztenye különleges gasztronómiai élmény. Ahogyan már említettem, még nem egészen letisztult, kissé gázos újborral a legjobb. Bevagdossuk mindkét oldalát, aztán régi sparhelten, de mivel ilyen nincs már, vas-palacsintasütőn (ilyen is ritka már) forgatás, rázogatás mellett megsütjük. Ennél egyszerűbb, ha simán megfőzzük; akkor is nagyon finom, csak nem annyira.

A megfőzött gesztenyének levágom a végét, aztán négy-öt csíkba lefejtem a héját. Ezután a barna hártyát is lehúzom róla és ott a finom, omlós, fehér, igazán kellemes csemege, amihez a nemrég elforrt fehérbort csak a teremtő rendelhette.

Csakhogy most másként történt. Kibontottam az elsőt, barnás-feketés volt az egész. A másodikkal is így jártam, meg a harmadikkal is. Közben lestem az asszonyt, gondoltam, ha neki a jók jutottak és nem ad belőle, akkor örök harag...De nem, ő is csak hajigálta a héjaknak előre kikészített tálba azokat a megszégyenített darabokat. Mert azok voltak a javából. A teremtés csúfjai, szégyellni valói. Morogtam egy kicsit, aztán nagy elszánással fölbontottuk mind, most már csak a statisztika kedvéért. Találtunk az 52 db, kívül nagyon szép mag, (mert hát végül is az) közül kettő darabot, amik csak felerészben voltak rosszak. Az egyiknek az asszony, a másiknak meg én ettem meg a fogyasztható részét. Végül is, "a jóból keveset adnak"...

Hát így jártunk. Három éve hasonló a helyzet a naspolyával, de azt a fát, amelyik e tekintetben csúfot űz belőlem, én ültettem. Rendes, csemetekertből való fa. Egész évben gyönyörködöm benne. Szépen virágzik. Sok, nagy szemű termést nevel. Ősszel leszedem, megvárom, míg megpuhul, ahogyan kell. De rendre hibázok: meg akarom enni. Aztán milyen? Kemény, ehetetlen, dohos, pudvás. Kívül szép, de haszontalan.

Aztán a barack. Az őszibarack. Jön a nyár, jön a tafrinás levélfodrosodás. Le sem írom a jelenséget...Aztán a meggy. A nyár egyik ajándéka. A bónusz moníliával. A gyengébbek kedvéért azt sem részletezem. Nem szólok a dió gnomóniás megbetegedéséről sem. Jó, mondhatja valaki, mit görcsölök, nem mondta senki, hogy én ezeket, a gazokat ültessem, gondozzam, ápoljam. Igaz. Csak hogy én szerettem volna gyümölcsöt enni. Frisset, olyat, amit én termelek, ami bio... (Valami ökör azt írta egy ma bedobott szórólapra, hogy: Biotej!!! Na, mondom: Biotej! Király! De milyennek kéne lennie vajon? Mondjuk mennyivel jobban mutatna ez: Szintetikus tej! Nem vagy még elég hülye? Akkor csak idd azt a szar biotejet...)

Hogyan is van ez? Megpróbálom elmondani, a magam módján.

1. Volt kezdetben az evolúciós folyamatok során kialakult biodiverzivitás, a gyönyörű sokszínűség. Olyan faji és genetikai sokféleség jött létre, amelyből egyszerű eszközökkel (fajtaszelekció, keresztezés, stb.) termesztésbe vonható növényfajtákat választottak, fejlesztettek. Ezeket aztán viszonylag egyszerű módon, minimális kémiai beavatkozás mellett lehetett úgy megtermelni, hogy az élelem egészséges és ízletes volt. Igaz, többet kellett dolgozni érte mint ma. (De mit is mondott Voltaire a Candide-ban 1759-ben? A következőt adja az egyik szereplő, - a "török" - szájába: "a munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, a szükséget". Hát ennek a Voltairnek már ezért az egy mondatért érdemes volt megszületnie...) Na, de vissza a gazokhoz!

2. Egyszer aztán azt gondolta az emberiség, hogy miért kell ennyit dolgozni, amikor is gondolkodással többre megyünk...

3. Gépesített, szervezett, kemizált, aztán egyszer átlépett egy küszöböt.

4. Kiszabadult a szellem a palackból. Nem amiatt, hogy hozzá merészkedett nyúlni a génhez. Nem. Nem a biotechnológia miatt. Nem.

5. Amiatt, mert nem volt elég türelmes. Nem gondolta végig, nem végezte el az összes próbát. Termesztésbe vonta a szép, nagy, mutatós terméseket hozó fajtákat. Megtetszettek neki. (Na most mit kell ezen magyarázni, amikor a házasságok közel fele végződik válással?) Megtetszett neki, mint gyereknek a játék. Aztán menet közben kiderült a hiba, a gyengeség. Hát mit lehetett tenni? Menteni a menthetőt. Javítani a helyzeten: Ha gyenge, majd felerősítjük. Ha érzékeny a gombára? Majd gombaölőt kap. Ha szeretik a rovarok? Majd rovarölőt kap. Rákaptak a csigák? Hát akkor csagadöglesztőt is kap. Ha nem bírja a szára? Hát majd...

6. Új iparágak ontották a kémiai anyagokat. Egyre finomabb és finomabb gépek adagolták a "szert". A verseny fokozódott. "A helyzet fokozódott."

7. Aztán hiába mosod a csap alatt. Benne van. Meg kell enned. Nem dögölhetsz éhen, dolgod van.

8. Edd meg, majd meggyógyítanak. Legalább lesz munkája a gyógyszerügynököknek, termelhet a gyógyszergyár. Messze sem kell menned érte, már a benzinkútnál is megkapod...

9. Nem vagy elég ellenálló? Majd kapsz antibiotikumot. Allergiád lesz? Nem baj, majd kapsz gyógyszert arra is!

10. Nem használ? Sebaj! A temetkezési vállalkozók adója is adó. Nem vész kárba semmi, mint a kínai konyhán...

Ahogy mondtam, nem lett gesztenyeevés. Meg újborivás sem lett. Ahogy nézem a naspolyákat azok is a kukában kötnek ki. Nem baj, a szemételhordóknak is kell munka...