Márton napi boráldás
2010. november 13.

A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete által szervezett rendezvényen - a polgármesteri köszöntőt megelőzően - a naplóbejegyzést elmondta Tell Edit.

Tisztelt Szőlőtermelők, Borászok!
Kedves Vendégek!

Két éve kellő megelégedéssel és megértéssel arról írtam, hogy elforrtak a borok. Kivéve Herceg tanácsnok úr bornak nem nevezhető ismeretlen eredetű és összetételű, a vörös egy különleges színárnyalatára hajaló folyadékát. Jó viccnek tűnt mindaddig, amíg ez nem velem esett meg. De mint tudjuk, néha a hóhért is akasztják...

Történt ugyanis, és erről meg pont egy éve ejtettem szót, hogy hat darab koracél-tartályt szereztem be. Ez egy háromszázharminc ezer forintos beruházás volt. (Három darab kettőszáz és három darab száz literes tartályokról van szó!) Nos, ebben a beruházásos évben az egyik fehér borom azért nem forrt ki, mert sikerült úgy összeválogatnom az együtt szüretelt fajtákat, hogy 27-es mustot produkáltak, a másik meg azért, mert a külső pincében, ahova kísérletező kedvemben elhelyeztem a tartályokat, legjobb esetben 8-9 fok volt. Kétszeri élesztő hozzáadás, meg belemelegítés sem hozta lázba a mustot. Az idén áprilistól gyenge kedve kerekedett, augusztusig forrt. Én csak bolondbornak neveztem, pedig a jelző lehet, hogy nem is a lőrét, hanem inkább engem illetett volna.

Ami viszont az idén történt, az minden tekintetben felülmúlja az előző éveket!

Nem kellett nagy jósnak lenni hozzá, szeptember elején már látszott, hogy a cukor árának a tanulmányozása fontos feladat lesz. Mondtam is a feleségemnek, hogy erről naponta jelenteni köteles nekem. 175 forintnál akcióba léptem és beszereztem egy jelentősebb mennyiséget. 685 tőke, átlagban három kilóval és mondjuk 0,7- es lékinyeréssel közel 15 hektó must. Három - négy kiló cukor már ahhoz is kell hektónként, hogy a muslincák érdeklődését felkeltse, gondoltam akkor... nem csigázom az érdeklődést azzal, hogy kifejtsem, milyen rozé-készítési hajlamok érlelődtek lelkemben, vizionálva szép, majdani lekerekedésre váró savakról és üde, ropogós ízekről. Arról sem ejtek szót, hogy a fehér szőlőt kóstolgatva jó kemény fröccsnek való bor harapós íze sejlett fel bennem, így vettem fél mázsa cukrot.

Majd jött a kampány, vagyis a helyhatósági választásokra való készülődés. A normális emberek ilyenkor is teszik a dolgukat, mondjuk, ha esik az eső, akkor előkészítik a szüretet, ha meg nem esik, akkor szedik a szőlőt, mert tudják, mi a dolguk. Én meg fogalmaztam a szórólapokat, készültem a szereplésekre, tehát mind olyan dolgokat műveltem, amit rendes ember elvétve sem tesz. Így esett, hogy október másodikán, amikor kivonultunk szüretelni - elővigyázatosságból csak a legmegértőbb barátaimat hívtam -... nos tehát amikor kiértünk a szőlőbe, a szüret már szinte be is volt fejezve. A tőkék iránti tisztességből azért lemetéltük a fürt formájú, különleges képződményeket és a földre dobáltuk azokat. Néhány ép fürtöt a fehérből vödörbe raktunk így aztán a prés összemaszatolása után lett kereken 100 liter, gyenge 16-os mustom. Nehezen mondom ki, hogy must, mert szürke is volt, zöld is volt, de leginkább borzalmas íze volt.

Most ez az első fejtés után nyolcvanöt literre apadt borféle folyadék pöffeszkedik a hat kor-acél tartály egyikében, várva a jobb időket.

Akinek meg cukor kell, forduljon hozzám.

Tisztelt Borbarátok!

Márton napi boráldáson tisztelettel köszöntök minden lelkes borkedvelőt, borkészítőt a város vezetése nevében, Isten tartson meg bennünket, Isten tartsa meg kedvünket és jó szokásainkat!

2006. november 26.
2006. november 26.

A sültgesztenye különleges gasztronómiai élmény. Ahogyan már említettem, még nem egészen letisztult, kissé gázos újborral a legjobb. Bevagdossuk mindkét oldalát, aztán régi sparhelten, de mivel ilyen nincs már, vas-palacsintasütőn (ilyen is ritka már) forgatás, rázogatás mellett megsütjük.

Amikor a 10-ediket is felbontottam, akkor azt mondtam az asszonynak, hogy az a gyanúm, hogy ma este nem eszünk ebből.

A sógorom adta Nagykanizsán azt az egy kiló körüli gyönyörű, nagy szemű gesztenyét, - amikor mindenszentekkor hazalátogattunk -, aminek a megfőzését eddig halogattuk. Az igazság az, hogy nem voltam kint mostanában a présházban, nem hoztam haza újbort, ez a csemege pedig újborral az igazi. Ez volt a halogatás oka.

A sültgesztenye különleges gasztronómiai élmény. Ahogyan már említettem, még nem egészen letisztult, kissé gázos újborral a legjobb. Bevagdossuk mindkét oldalát, aztán régi sparhelten, de mivel ilyen nincs már, vas-palacsintasütőn (ilyen is ritka már) forgatás, rázogatás mellett megsütjük. Ennél egyszerűbb, ha simán megfőzzük; akkor is nagyon finom, csak nem annyira.

A megfőzött gesztenyének levágom a végét, aztán négy-öt csíkba lefejtem a héját. Ezután a barna hártyát is lehúzom róla és ott a finom, omlós, fehér, igazán kellemes csemege, amihez a nemrég elforrt fehérbort csak a teremtő rendelhette.

Csakhogy most másként történt. Kibontottam az elsőt, barnás-feketés volt az egész. A másodikkal is így jártam, meg a harmadikkal is. Közben lestem az asszonyt, gondoltam, ha neki a jók jutottak és nem ad belőle, akkor örök harag...De nem, ő is csak hajigálta a héjaknak előre kikészített tálba azokat a megszégyenített darabokat. Mert azok voltak a javából. A teremtés csúfjai, szégyellni valói. Morogtam egy kicsit, aztán nagy elszánással fölbontottuk mind, most már csak a statisztika kedvéért. Találtunk az 52 db, kívül nagyon szép mag, (mert hát végül is az) közül kettő darabot, amik csak felerészben voltak rosszak. Az egyiknek az asszony, a másiknak meg én ettem meg a fogyasztható részét. Végül is, "a jóból keveset adnak"...

Hát így jártunk. Három éve hasonló a helyzet a naspolyával, de azt a fát, amelyik e tekintetben csúfot űz belőlem, én ültettem. Rendes, csemetekertből való fa. Egész évben gyönyörködöm benne. Szépen virágzik. Sok, nagy szemű termést nevel. Ősszel leszedem, megvárom, míg megpuhul, ahogyan kell. De rendre hibázok: meg akarom enni. Aztán milyen? Kemény, ehetetlen, dohos, pudvás. Kívül szép, de haszontalan.

Aztán a barack. Az őszibarack. Jön a nyár, jön a tafrinás levélfodrosodás. Le sem írom a jelenséget...Aztán a meggy. A nyár egyik ajándéka. A bónusz moníliával. A gyengébbek kedvéért azt sem részletezem. Nem szólok a dió gnomóniás megbetegedéséről sem. Jó, mondhatja valaki, mit görcsölök, nem mondta senki, hogy én ezeket, a gazokat ültessem, gondozzam, ápoljam. Igaz. Csak hogy én szerettem volna gyümölcsöt enni. Frisset, olyat, amit én termelek, ami bio... (Valami ökör azt írta egy ma bedobott szórólapra, hogy: Biotej!!! Na, mondom: Biotej! Király! De milyennek kéne lennie vajon? Mondjuk mennyivel jobban mutatna ez: Szintetikus tej! Nem vagy még elég hülye? Akkor csak idd azt a szar biotejet...)

Hogyan is van ez? Megpróbálom elmondani, a magam módján.

1. Volt kezdetben az evolúciós folyamatok során kialakult biodiverzivitás, a gyönyörű sokszínűség. Olyan faji és genetikai sokféleség jött létre, amelyből egyszerű eszközökkel (fajtaszelekció, keresztezés, stb.) termesztésbe vonható növényfajtákat választottak, fejlesztettek. Ezeket aztán viszonylag egyszerű módon, minimális kémiai beavatkozás mellett lehetett úgy megtermelni, hogy az élelem egészséges és ízletes volt. Igaz, többet kellett dolgozni érte mint ma. (De mit is mondott Voltaire a Candide-ban 1759-ben? A következőt adja az egyik szereplő, - a "török" - szájába: "a munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, a szükséget". Hát ennek a Voltairnek már ezért az egy mondatért érdemes volt megszületnie...) Na, de vissza a gazokhoz!

2. Egyszer aztán azt gondolta az emberiség, hogy miért kell ennyit dolgozni, amikor is gondolkodással többre megyünk...

3. Gépesített, szervezett, kemizált, aztán egyszer átlépett egy küszöböt.

4. Kiszabadult a szellem a palackból. Nem amiatt, hogy hozzá merészkedett nyúlni a génhez. Nem. Nem a biotechnológia miatt. Nem.

5. Amiatt, mert nem volt elég türelmes. Nem gondolta végig, nem végezte el az összes próbát. Termesztésbe vonta a szép, nagy, mutatós terméseket hozó fajtákat. Megtetszettek neki. (Na most mit kell ezen magyarázni, amikor a házasságok közel fele végződik válással?) Megtetszett neki, mint gyereknek a játék. Aztán menet közben kiderült a hiba, a gyengeség. Hát mit lehetett tenni? Menteni a menthetőt. Javítani a helyzeten: Ha gyenge, majd felerősítjük. Ha érzékeny a gombára? Majd gombaölőt kap. Ha szeretik a rovarok? Majd rovarölőt kap. Rákaptak a csigák? Hát akkor csagadöglesztőt is kap. Ha nem bírja a szára? Hát majd...

6. Új iparágak ontották a kémiai anyagokat. Egyre finomabb és finomabb gépek adagolták a "szert". A verseny fokozódott. "A helyzet fokozódott."

7. Aztán hiába mosod a csap alatt. Benne van. Meg kell enned. Nem dögölhetsz éhen, dolgod van.

8. Edd meg, majd meggyógyítanak. Legalább lesz munkája a gyógyszerügynököknek, termelhet a gyógyszergyár. Messze sem kell menned érte, már a benzinkútnál is megkapod...

9. Nem vagy elég ellenálló? Majd kapsz antibiotikumot. Allergiád lesz? Nem baj, majd kapsz gyógyszert arra is!

10. Nem használ? Sebaj! A temetkezési vállalkozók adója is adó. Nem vész kárba semmi, mint a kínai konyhán...

Ahogy mondtam, nem lett gesztenyeevés. Meg újborivás sem lett. Ahogy nézem a naspolyákat azok is a kukában kötnek ki. Nem baj, a szemételhordóknak is kell munka...