2006. október 30.
2006. október 30.

Itt is lefideszeseztek. Nem szégyellném, ha fideszes lennék, csak hát nem vagyok az. Nem voltam, nem vagyok és nem is szándékozok Fidesz-tag lenni.

Nézegetem a helyi választás előtti szórólapokat, kiadványokat. A mieinket is, meg az ellenfeleinkét is. A mieinket azért, mert ideje elkezdenünk programunk megvalósítását. Másokét meg azért, mert attól, hogy valamit nem mi javasoltunk, még jó, megvalósítandó lehet.

Lapozgatás közben a kezembe akadt az MSZP Paks Városi Szervezete által kiadott Iránytű című közéleti lap (főszerkesztő: Seregély Erzsébet) 2006. szeptember 2-ai száma. Volt már a kezemben, de akkor, még a választások előtt, abban a nagy kavarodásban nem olvastam el elég figyelmesen. Jobb is talán.

Sok minden belefér egy kampányba. Az érintett, megszólított ellenfeleknek meg nem illik sértődősre venni a figurát, tudom. Nem is emiatt dohogok. Csupán a tények miatt...

Az egyik nem jegyzett, műfaját tekintve inkább az esszére hajaló cikkben a következő olvasható: "Világgá kiáltotta bánatát az interneten Paks MDF-es - bocsánat tavasz óta immár Fideszes - polgármestere, Hajdú János."

Kérdezem az egyik ismerősömet, mit gondol erről. Mármint arról, hogy ez nem igaz. Azt mondja, hogy ne izgassam magam, ő ezen már rég túlvan. Nézzem meg inkább a www.fallerdezso.hu honlapon a Vendégkönyv rovatot. Megnéztem, ahogy ajánlották. Találtam ott két bejegyzést. Az egyik szeptember 12-i volt és arról szólt, hogy az üzenet küldője nyugodt, a választások kivételével politikamentes kisvárost szeretne, ahol megbecsülik azokat, akik a város és Magyarország boldogulásáért tesznek, vagy drukkolnak. Egyetértek vele, ezt írhatták volna nekem is. A másik üzenet szeptember 14-i volt. Ez arról szólt, hogy 16 év után nem kéne „szembevizelni" a széllel, hanem előnyt kéne kovácsolni a központi hatalommal folytatott jó kapcsolatokból. Egy pillanatra elábrándoztam: az első üzenő "gyönyörű kisvárosként" említette Paksot. Mármint akivel az előbb egyetértettem. Most akkor képzeljük el milyen gyönyörű lenne a második bejegyző sugalmazása szerint akkor, ha nem "vizelnénk" folyton-folyvást (na ez igazán stílusos...) szembe a széllel. De hagyjuk most az ábrándozást, az élet megrontóját, és nézzük inkább az életet, amely viszont néha az ábrándozás megrontójának bizonyul. Ez az átvezetés tök jó, mert most jön a bejegyzés témám szerinti lényege: "Ezt (mármint az előny kovácsolását - kiemelés tőlem) egy ex-MDF-es, ma már büszke Fideszes polgármesterrel 2010-ig biztosan nem fogja elérni ez a város."

Itt is lefideszeseztek. Nem szégyellném, ha fideszes lennék, csak hát nem vagyok az. Nem voltam, nem vagyok és nem is szándékozok Fidesz-tag lenni.

MDF-es voltam 18 évig. Tudja, tudhatja, akit érdekel. Nem is lényeges most talán. Még csak az sem, hogy miért léptem ki. Magánügy, de közéleti emberként (nem nagy örömmel) közzétettem.

Az Iránytű és az említett honlap szerkesztője jól tudta (ha nem, akkor meg miért szerkeszt helyi politikai kiadványt), hogy nem vagyok fideszes. Tudta ezt mindkét sajtótermék kiadója, és megrendelője is. Akkor most megkérdezem: mi történt szeptemberben? Hát kérem hazugság történt. Hazugság, amiből a költővel szólva katedrálist talán még csak-csak építhetnénk, de jövőt, Paks Jövőjét biztosan nem.

Persze tudom én, hogy miért kellett ezeket leírni, leíratni, kiengedni adni. Azért, mert sok ember nem szereti Orbánt. Sok ember nem szereti a Fideszt. Ha engem összemosnak a Fidesszel (akivel egyébként sok dologban egyetértek, néhány dologban pedig folyamatosan vitázom, akinek a KDNP és a Kisgazda Polgári Egyesület mellett a jelöltje voltam), akkor sok választót el lehet remélhetőleg fordítani tőlem. A politikai versenynek végül is az a lényege, hogy a választókat arról győzzük meg, hogy az egyik, ne pedig a másik jelöltre szavazzanak.

Eddig rendben is lenne. De azt is számításba kellett volna venni, hogy az emberek a hazugságokat sem szeretik.

Címkék: MSZP, Paks, Fidesz, MDF
2006. október. 27.
2006. október 27.

Azon lepődtem volna meg inkább, ha csendesen, békésen, méltóságteljesen zajlik az ünnep. Lássuk be, az a képmutatás netovábbja lett volna. Annak, hogy együtt ünnepeljen Pesten a két oldal, még nagyon, nagyon sok előfeltétele van.

Túl vagyunk rajta. Mármint az 50-dik évfordulón.

Sokan azt mondják, hogy a pesti események nem illettek 56 emlékéhez. Akár igazuk is lehet, de mit vártak? Talán azt, hogy vasárnapról hétfőre virradóra a szeretet hirtelen elönti a szíveket? Aztán hogyan és miért is történt volna ez?! Hiszen a szemben állás minden eddiginél erősebb. (ráadásul még a Kuncze humora is elromlott).

Méltatlan volt, mondják. Olyan megjegyzés ez, mintha valaki azon háborogna, hogy vonat jár a vasúti síneken (bár talán ma ez nem a legszerencsésebb hasonlat...).

Azon lepődtem volna meg inkább, ha csendesen, békésen, méltóságteljesen zajlik az ünnep. Lássuk be, az a képmutatás netovábbja lett volna. Annak, hogy együtt ünnepeljen Pesten a két oldal, még nagyon, nagyon sok előfeltétele van.

2006. április 28-án a George Herbert Walker, az USA nagykövete Pakson járt. Ez egy pénteki nap volt. Még egy hét sem telt el az országgyűlési választások második fordulója óta. Még egy kicsit puskaporszagú volt a levegő, a választási kampányban szerzett sebek nem gyógyultak be. Persze, azóta sem...

Itt volt tehát a nagykövet. Fogadtuk illően. A kollégáim a protokoll könyveket bújták már hetek óta. Fogadás, ülésrend, program, menü, ajándék, minden precízen megtervezve. A látogatás végig nagyon jó hangulatú volt. A nagykövet úr, mint a nap során végig, ebédkor is nagy aktivitást mutatott. Feltett vagy tíz-tizenöt kérdést nekem. Leginkább a magyar belpolitika érdekelte. Gondoltam, a munkatársai (vannak vagy háromszázan) biztosan nem tájékoztatják, hogy mi a helyzet Magyarországon. A szembenállás akkor is hasonló hőfokú volt Pesten a két oldal között. Leginkább az MDF érdekelte. Úgy voltam vele, ha a kíváncsiság kifúrja az oldalát, akkor sem mondok neki se jót, se rosszat arról az MDF-ről, amiből pont 10 napja léptem ki 18 évi tagság után. Majd jobban felkészül legközelebb...Inkább elmondtam neki, hogy mit gondolok az iraki szerepvállalásukról. Megértően fogadta, úgy láttam nem okozott neki sem meglepetést, sem örömet. Aztán a magyarországi helyzetről érdeklődött megint. Látván, hogy nem tölt el határtalan boldogsággal a várható kormányalakítási megbízás, meg aztán nem mutattam különösen nagy lelkesedést a gazdasági kilátásokat illetően, egyszerre csak megkérdezte, hogy mit tennék én Gyurcsány Ferenc helyében? Még le sem fordították a kérdést, amikor válaszoltam: befejezném a hazudozást. A nagykövet arca meg sem rezzent. Tudtam, hogy az önmérséklet a szakmájához tartozik. Annyit azért sejtetni engedett, hogy semmi újat nem mondtam neki.
Sem elégedett nem voltam magammal, sem büszke nem voltam magamra emiatt. Azóta sem vagyok. Jó lett volna akkor és ott egy büszke nemzet büszke polgárának lenni. De nem lehetett. Aztán mikor az öszödi beszéd a nyilvánosságra került, még nem is háborodhattam fel, hiszen én nemhogy tudtam, de mondtam is előre...

Most sem ért váratlanul sem a külön "ünneplés", sem a későbbi "sajnálatos eseménysorozat". Hát, igaz, ami igaz, nem bánnám, ha néha érne egy kis meglepetés, de mivel véletlenek nincsenek, félek, erre még várnom kell egy kicsit.