Miért indulok újra
2010. augusztus 9.

A kérdést - mások előtt - magamnak tettem fel. A választ a következő két hónap rendezvényein, eseményein élőszóban, honlapomon, a szórólapokon a programfüzetünkben írásban is részletesen kifejtem.

Szeretném befejezni a megkezdett munkát. Felépíteni a gyógyfürdőt, kialakítani az új kommunális-hulladék tárolót, megépíteni az új szennyvíztelepet, valamint felkészülni az atomerőmű bővítésével összefüggő városi feladatok ellátására. A folyamatban lévő munkák többsége nem látványos, de a városi lét alapfeltételei közé tartozik.

Úgy érzem, hogy van bennem erő a feladatok megvalósításához. Tudom, nemcsak ezekre van szükségünk nekünk, paksiaknak. Szükség van jó egészségügyi és szociális ellátásra, jó oktatásra. Színvonalas kulturális rendezvényekre. Sportolási lehetőségekre az amatőröknek is, az élsportolóknak is. Fontos, hogy mindig elvigyék a szemetet, hogy folyjon a víz a csapból, hogy tiszták legyenek az utcák, szépek, gondozottak a parkok, a közterek. És arra is, hogy mindenki biztonságban érezze magát. Legyen munkahelye és ne törjék fel a lakását.

Négy éve azt írtam, hogy „a "hatalom" nem érint meg. Mondhatom azt is, hogy nem érdekel. A "hatalom" felfogásom szerint csak lehetőség a munkára, a szolgálatra. Annak a közösségnek, annak a városnak a szolgálatára, amely befogadott, és amelyben szeretek élni." Most sem írhatok erről mást. Bízom benne, Ön is így látja ezt.

Azt is írtam, hogy „Azt szeretném, ha mindenki bízna a képviselő-testületben, ha mindenki bizalommal fordulhatna a hivatalhoz, hogy a gazdálkodás továbbra is tiszta, felelős, átlátható és ellenőrizhető lenne." Az elmúlt négy évben mindent megtettem azért, hogy ez így is legyen. Talán sikerült megvalósítani.

Betonoztunk, aszfaltoztunk, intézményeket szerveztünk át. Jutalmaztunk és ünnepeltünk. Harangot szenteltünk Gyapán, emlékparkot Csámpán. Utat építünk Cseresznyésben, megteremtettük az internet elérés feltételeit Biritón.

Paksra érkező barátaink rácsodálkoznak a megújult Erzsébet Szállóra, érdeklődéssel nézik a főutca felújítását, elismerően bólintanak a Paksi Képtár megtekintése után és jó velük beülni halászlét enni egy lussoniumi séta után.

Négy éve még csak reméltük, hogy bővítik az atomerőművet, ami újabb lehetőségeket nyit a város, a város lakosai, munkavállalói számára, de fejlődési lehetőséget jelent a kistérség, a volt járás számára is, melynek Paks a központja.

Közös céljaink megvalósításához kérem minden paksi polgár segítségét, együttműködését. Legyen biztonság, nyugalom és rend.

Szóljon hozzá Ön is:

Név
Hozzászólás