Napló 41.
2007. november 18.

Jön be a múlt héten az egyik munkatársam, lecsapja elém az Iránytűt és azt kérdezi nagyon dühösen, hogy láttam-e, hogy "mit hazudoznak megint ezek"? Mondom neki, hogy nyugodjon meg, nincs szó hazudozásról, hanem csupán arról van szó, hogy nem egyformán emlékezünk. Ők így, mi meg úgy, ahogyan leírtam.

2006. március 1-jén találkoztam négy szekszárdi sebésszel. A megbeszélés az ő kérésükre jött létre. Arról beszéltek, hogy csinálnának ők Pakson egynapos sebészetet. Felvetették, hogy ilyen már van Magyarországon is, példaként a budaörsi kísérletet hozták fel.

2006. március 16-án 17 óra 30 perckor Budaörsön a Kossuth Lajos út 9. szám alatti Budaörsi Egészségügyi Központ fogadott dr. Gamal Eldin Mohamed, aki akkor már közel két éve irányította és szervezte ott az egynapos sebészeti ellátást. Azt mondta, hogy javasolja nekünk is, de nagyon nehéz, fáradságos lesz a létrehozás is, meg az első év is, de hajrá!

Több, mint négy hónap múlva, 2006 július 26-án, szerdán a kormány elfogadta a Magyar Egészségügy címet viselő "zöld könyvet", melynek a 20. oldalán ez olvasható: „Magyarországon még mindig kórházközpontú az ellátás. Ennek - többek között - az az oka, hogy legtöbb kórház kényszerűen abban érdekelt, hogy a betegek minél többet kórházban feküdjenek, mert az intézmény így lényegesen több finanszírozást kap. Gyakran csak papíron fektetik be a betegeket a kórházba, hogy az intézmény elszámolhassa a kezelést a biztosító felé, így megkapja a hotelszolgáltatás, ápolás és étkeztetés költségeit is a közösből, de valójában mindezeket megspórolja a betegeken. Így lehetséges az, hogy Hollandiában 7-szer, Nagy-Britanniában pedig 14-szer (!) annyi egynapos műtétet végeznek, mint Magyarországon, pedig ez a betegeknek lényegesen kényelmesebb, kevesebb a kórházi fertőzés esélye az adófizetőknek pedig sokkal olcsóbb megoldás volna."

Én ezt a könyvet úgy olvasgattam, mintha a magyar egészségügy átalakítása az én dolgom lenne. Sok, a magyar egészségügyet jellemző problémát vetett fel ez az írás, de hogy mi a megoldás, abban nem jeleskedett annyira. Igaz, vitaanyagnak szánta a kormány. Vitatkoztak is rajta eleget.

A budaörsi megbeszélés után szinte hetente összeültem annak az orvos-team-nek a képviselőjével, akik az indító ötletet adták egynapos sebészet ügyben. Az elején nem sok lövésünk volt arról, hogy hogyan is kéne ennek a dolognak nekikezdeni itt Pakson. Egy gazdasági társaság tevékenységét kellett egy non-profit környezetbe illeszteni. Aztán sok-sok nyüglődés után kezdett összeállni a kép. Közben pályázatot nyújtottunk be a Norvég Alaphoz, a rendelőintézet átalakítására, valamint a szükséges műszerpark biztosítására. Nem volt könnyű, hiszen, mint már máskor is tapasztaltam, az orvosok gyógyítani szeretnek. A sebészek éppen operálni, nem pedig gazdasági tervekkel, pályázatírással, meg ilyenekkel foglalkozni. Na mindegy, túlvagyunk rajta.2006. október 1-jén helyhatósági választásokat tartottak az országban. Erre készülve Pakson a Közös Jövőnkért címet viselő MSzP- SzDSz Program Egészségügy, szociális ellátás fejezete a következőt tartalmazta: "Az új Városi Szakorvosi Rendelőintézetben megvalósítjuk az egynapos sebészetet a helyben végrehajtható - szemészeti, nőgyógyászati, orr- fül- gégészeti - sebészeti és plasztikai sebészeti beavatkozások érdekében". A Polgári Összefogás Paks jövője 2010 című programja Egészségvédelem fejezete pedig a következőket tartalmazza: "Határozott szándékunk a városi szakorvosi rendelőintézetben az egynapos sebészet létrehozása, meghonosítása. Ez az ellátási forma lehetővé teszi a kisebb általános sebészeti, szemészeti, és nőgyógyászati műtétek helyben történő elvégzését a beteg rövid idejű megfigyelésével. Az ellátottak még a műtét napján otthonukba távozhatnak mellőzve a kórházi benntartózkodást. A rendelkezésre álló steril műtő kihasználtsága jelentősen növekedne. A rendelő átalakításához és a szükséges eszközök beszerzéséhez szükséges forrásokat pályázati úton kívánjuk biztosítani".

A programok gyakorlatilag egy időben jelentek meg a nyilvánosság előtt. Több hasonló cél is található bennük. Az egynapos sebészet is ilyen.

A választások után a Norvég Alapra benyújtott pályázatok bírálati eljárása többlépcsőssé vált, a beadott pályázat elbírálása elhúzódott, időközben az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál is jelentkezni kellett az egynapos sebészet finanszírozását célzó kiírásra. Természetesen beadtuk pályázatunkat, ami sikeres lett. Az OEP viszont 2007. októberi kezdéshez kötötte a finanszírozás megkezdését. Gyors tervezés, példa nélküli gyors kivitelezés. Az orvosok utólag elmondták, hogy nem nagyon bíztak abban, hogy ez sikerülhet. Sikerült, jó két hete folynak a műtétek. Még néhány adminisztratív teendőnk maradt, de működik az egynapos sebészet Pakson!

És amiért mindezt leírtam. Talán két hete megjelent az MSzP Paks Városi Szervezete Választókerületi Iránytű című közéleti lapja (2007 novemberi szám). Ebben a következőket olvashatjuk: "Az MSZP Paksi Szervezete még a választási programjában megfogalmazta, hogy minden eszközzel segíti az egynapos sebészet mielőbbi megvalósulását a paksi rendelőintézetben. Bár jóllehet a jobboldal ezt is magáénak érzi majd. Mi baloldaliak tudjuk, hogy a mi munkánk gyümölcse is éppúgy, mint azoké, akik szeretnék ezt kisajátítani".

Jön be a múlt héten az egyik munkatársam, lecsapja elém az Iránytűt és azt kérdezi nagyon dühösen, hogy láttam-e, hogy "mit hazudoznak megint ezek"? Mondom neki, hogy nyugodjon meg, nincs szó hazudozásról, hanem csupán arról van szó, hogy nem egyformán emlékezünk. Ők így, mi meg úgy, ahogyan leírtam.

A Választókerületi Iránytű szóban forgó számának bevezetőjében az MSzP Paksi Választókerületi Társulásának elnöke a következőket írja: "...Mi baloldaliak, itt helyben is, továbbra is kitartunk értékrendünk mellett, ezentúl is, helyi ellenzékként is Önökért, az átlagemberekért kívánunk dolgozni. Ez a lapszám ezekről a törekvésekről ad képet, szándékaink szerint objektíven, a médiában ma már sajnálatosan megszokott hangulatkeltő, szenzációt, botrányt kereső felhangok nélkül".

Hogy az "átlagember" mit gondol minderről, én nem tudom.

Napló 39.
2007. július 3.

Azt mondta Bodnár doktor, a paksi rendelőintézet kardiológusa - s közben komolyan nézett rám -, hogy tisztelt polgármester úr, a szívinfarktus akupunktúrával nem gyógyítható.

A történet kezdete

Azt mondta Bodnár doktor, a paksi rendelőintézet kardiológusa - s közben komolyan nézett rám -, hogy tisztelt polgármester úr, a szívinfarktus akupunktúrával nem gyógyítható. Ez a történeti jelentőségű mondás május 15-én hangzott el, amikor mellkasi szúrások miatt átmentem hozzá, ő meg arra a hírre, hogy Kínába megyek két hétre, úgy döntött, hogy nem halogatjuk tovább a már rég eltervezett szívkatéterezést.

Kb. fél óra alatt minden előzetes vizsgálatot leszervezett, a következő két napba én csak mentem ide-oda, böködtek, kopogtattak, meg elszedték a vizitdíjamat. Ja igen vizitdíj!

A vizitdíjról szóló kitérő

Azt mondták a szekszárdi kórházban, hogy mivel szakorvosi beutalóm van a vizsgálatokra, így csupán egyszer kell 300 Ft-ot fizetnem. Ezt még kibírom valahogy gondoltam. Aztán a vérellátóban kiderült, hogy mindenhova érvényes az a fránya nyugta, csak oda nem, emiatt visszaballagtam a portára, és fizettem még 300 Ft-ot. Jó, mondom, lemondok majd valamiről...Aztán amikor a nyaki-ütőér ultrahang következett, kiderült, hogy a sok közül azt az egy beutalót a doktor úr nem bélyegezte le. Hát akkor még befizet 600 Ft-ot, mondták, és már vizsgáljuk is. Ez a 600 meg úgy jött ki nekik, hogy ha nincs beutaló, akkor dupla vizitdíjat kell fizetni. Mondtam volna, hogy csak 300 jogos, mert 300-at már fizettem (nem is beszélve a második 300-ról), de elég "tárgyilagosan" közölték velem a 600-at ahhoz, hogy megkockáztattam volna az ellenvetést, így aztán aznap az 1200-adik Ft-ot is leperkáltam. Igaz, három részletben. Mivel ebédre már nem került sor aznap, így legalább a felét megspóroltam a kifizetett vizitdíjnak. Már nem is érdekelt annyira...

A vizitdíjról szóló kitérő után álljon itt néhány mondat az előzményekről

Úgy két éve lehetett. Hajnal tájt megébredtem. Gyengének éreztem magam. Visszafeküdtem, majd elmúlik. Nem múlt el. Mondtam az asszonynak, reggel, hogy én most elmegyek az orvoshoz, ő meg hajigálja bele egy szatyorba az egyes számú rohamkészletet, mert valószínű ebből kórház lesz. Hajdók doktor, a háziorvosom, fölrakta rám az elektrokardiográfot. Talán egy centi jött ki az EKG - papírból, amikor kezembe nyomott egy tablettát, meg egy fél pohár vizet és javasolta, hogy ha lehet, ne vezessek Szekszárd felé. Szívritmuszavar. Ez azt jelenti, fejtegette, amikor - már a beutalóval a kezemben - tuszkolt kifelé az ajtón, hogy a kamra meg a pitvar nem egymást követő megfelelő ütemben dolgozik, emiatt a vért elégtelen intenzitással nyomják, és azt is összevissza teszik. Gépészként én ezt úgy fordítottam le, hogy ez olyan, mint amikor egy kétlépcsős szivattyú második eleme néha megy, néha nem, de ha megy, akkor sem mindig jó irányba. Elvégeztem még a legfontosabbakat a hivatalban, aztán Szekszárd. Ott igazolták Hajdók doktor diagnózisát. Intenzív osztály, gyógyszer, megfigyelés. Éjjel három körül visszaállt a rend. Másnap, már a rendes kórteremben, megírtam az intenzíven szerzett éjszakai tapasztalataimat, és egy flopin odaadtam a főorvos úrnak. Csak egy halál volt aznap éjjel kettővel odébb, de volt elég más cirkusz bőven, így aztán volt mit írnom.
Néhány nap múlva kint voltam és az óta mindenki engem akar meggyógyítani. A gyógyszer-felírási tortúrákról már írtam. A múlt év szeptemberében Bodnár doktor a fejébe vette, hogy az nem létezik, hogy nekem nincs valami komolyabb bajom, és keresett, keresett. És aki keres, az talál. Addig - addig vizsgált, vizsgáltatott, mígnem felmerült valami gyanú...Na, ennek csak koszorúér katéterezéssel lehet a végére járni. Mondtam neki, hogy ha megígéri, hogy aztán nyugton hagy, akkor lehet róla szó. Megígérte, de aztán jöttek a választások, meg a karácsony, meg a tavasz, meg aztán a nyár is jött volna, ha közben nem jön Kína, meg a doktor úr azon meggyőződése, hogy ha ott ér valami, akkor böködhetnek ugyan azokkal a vékony tűkkel...

A lényeghez érkeztünk

Egy szó, mint száz: a döntést követő harmadik napon reggel nyolckor jelentkeztem a pécsi szívcentrumban (2007. május 18-án), és 10-kor már bevezették azokat a bizonyos drótokat a bal karomon keresztül először az egyik, aztán a másik koszorúérbe. Miközben Kónyi doktor meglehetős határozottsággal gyömöszölte belém a katétert, megállapítottam, hogy ez egy jól szervezett szalagmunka. Mindenki tudta a dolgát, nem voltak üresjáratok. Kikérdeztek, beültettek egy mindenesetre szóló kanült, aztán az egyik borotvált, a másik fertőtlenített, a harmadik kellő pozícióba helyezett, a doktor meg úgy vágta be az újabb kanűlöket, a bal karomba, hogy csak úgy recsegett. Én még néztem volna a képernyőt a szívvel, a koszorúerekkel, meg a bevezetett drótokkal, de váltott a kép, kint voltam, és a behatolás helyére már csavarták is a nyomókötést. Megittam a másfél liter teát, hogy az előzőleg belém csorgatott izotópos jelzőfolyadék minél előbb kiürüljön, még egy óra pihenés, aztán az autó már robogott is velem Paks felé.

Barátaim és ellenségeim számára mellékelem a szívkatéteres vizsgálati leletet:

A vizsgálat leírása:
A bal arteria radialis punctioja után Ch5, JL4 és JR4 katéterrel szelektív bal és jobb coronarographiát végeztünk. A vizsgálat alatt az aortában mért centrális vérnyomás 151/109 Hgmm, a középnyomás 129 Hgmm, az átlagos szívfrekvencia 73/min volt. Szövődmény nem volt.
Szelektív bal coronarographia:
A főtörzs ép, bifurcal.
A LAD-on és ágrendszerén intervenciót indokló szűkület nem ábrázolódik.
A Cx-en ép viszonyokat látunk.
Szelektív jobb coronarographia:
Jobb dominantia, a jobb koszorúséren szintén ép viszonyok vannak.
Vélemény:
Intervenciót indokló szűkület nem ábrázolódik, konzervatív therapia folytatása javasolt.

Pécs, 2007. 05. 18.

Dr. Kónyi Attila

A szívcentrumban minden úgy ment, mint a karikacsapás. Mindenki dolgozott, ráadásul látható elégedettséggel és teljes odaadással.

Rá egy hónappal a Magyar Hírlap 2007. június 15-i számában a következő cikk jelent meg

"Az SZDSZ Horváth Ágnessel, Molnár Lajossal és Horn Gáborral szakmai útra vitt két tucat újságírót, hogy egy amszterdami kórházban mutassa be a holland egészségügyi reformokat - írta az Index. A beszámolóból idézünk: - A kardiológiai osztály katéteres részlegén a megszokottól eltérő környezetet alakítottak ki, itt a betegek egy új technológiának köszönhetően (a csuklón keresztül vezetik be a katétert) csak egy napig és csak nappal tartózkodnak. A tágas, ízlésesen berendezett helyiségben olasz bőrből készült nyugágyak sorakoznak, lehetőség van továbbá internetezésre, egy fotelokkal körbevett plazmatévén pedig filmeket lehet nézni. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a bejárás után úgy fogalmazott: Sok mindenre számítottam, de ez nekem is döbbenet volt." Papp Lajos, a neves magyar szívsebész is megdöbbent, és nyílt levelet fogalmazott a miniszternek.

Tisztelt Miniszter Asszony!

Ez úton felajánlom azt a lehetőséget, hogy saját országában, saját minisztériuma által irányított egyik magyarországi intézményben, a PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinikán megtapasztalhassa mindazt, ami hollandiai útján az Ön elismerését kiváltotta.

Tisztelettel közlöm, hogy a csuklón keresztül végzett katéteres eljárást Magyarországon a magyar szívgyógyászok 1997-től alkalmazzák, Ungi Imre, a Szegedi Egyetem szívkatéteres laboratórium vezetője ezt a módszert 1997-től használja, az elmúlt tíz évben végzett több ezer szívkatéteres vizsgálat hetven százalékát csuklón keresztül végzett katéterezéssel oldották meg.

Intézetünkben, a PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinikán az intézet megalapítása óta (1999-2000) 3613 radiális (csuklón keresztüli) katéterezést végeztünk.

A betegek egy része itt is egynapos vagy úgynevezett nappali ellátásban részesül, reggel jönnek, délután távoznak a klinikáról a katéteres vizsgálatot követően, miközben a katéterezésre várva a laboratórium előkészítőjében plazma tévén figyelhetik a híreket, sporteseményeket, nyolc csatorna kábelen érkező műsorát.

Tisztelt Miniszter Asszony!

Kérem Önt, hogy Ön és a Hollandiában járt újságírók látogassák meg intézetünket, és amennyiben az itt tapasztaltak a legkisebb mértékben is elmaradnak a hollandiai tapasztalataiktól, akkor nyilvánosan megkövetem, mert most úgy látom, Ön rendkívüli módon tájékozatlan. Azért is tölt el szomorúsággal az Ön rácsodálkozó magaviselete, mert klinikánkat európai, amerikai, japán szakemberek tekintették meg, akik Önhöz hasonlóan döbbenettel ismerték meg azt a rendszert, amely nemcsak a kórházon, klinikán belül, hanem a régióban megvalósult. A "reform" intézkedésekig az elmúlt hét év alatt, 1999. augusztus 20-tól 2006 decemberéig olyan regionális rendszert működtettünk, melyben megvalósult egy álmunk: a rendkívül egyenlőtlen szerkezetű településeken élő, ezért rendkívül egyenlőtlen esélyű magyar állampolgároknak régiónkban, Baranya, Somogy, Tolna megye 980 ezer lakosának egyforma, egyenlő esélyt tudtunk biztosítani szívbetegségük gyógyítására.

A szakmai munkánkat 1997-ben kezdtük meg, a régió valamennyi kardiológus orvosát, szakasszisztensét, valamennyi megyei, járási szintű kórház dolgozóját, a három megyéhez tartozó családorvosokat, az érintett lakosságot tájékoztattuk azokról a szakmai kérdésekről, amelyek lehetővé tették a mentőszolgálat segítségével, hogy az elmúlt évek minden napjának minden percében az intézet fogadni tudta a rászorulókat. Így érhettük el azt, hogy régiónkban az elmúlt hét év alatt majdnem a felére csökkent az infarktus okozta halálozás.

Mi, a PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika dolgozói, elsősorban orvosai, a régió valamennyi partnere, elsősorban egyéni és másodsorban közösségi áldozatvállalással és összefogással hoztuk létre azt a komplex ellátó rendszert, mely a nyugati országok szakembereinek ámulatát és csodálatát kiváltotta. Örülnék, ha Ön is megismerkedne ezzel a rendszerrel, s nagyobb figyelmet szentelne arra, hogy ezt a rendszert ne tegyék tönkre azok a "reformintézkedések", melyek 2007 januárjától sújtanak bennünket.

Tisztelt MSZP-s képviselők!

Önök közül többen meglátogatták intézetünket. Önöket vagy hozzátartozójukat kezeltük. Személyes tapasztalatuk van az intézetünkben végzett munkánkról.

A szívbetegségekben és a szívbetegségek okozta halálozásban a magyar lakosság az elsők között van Európában.

Harminc évvel ezelőtt ebben a szomorú versenyben Finnországgal vetélkedtünk. Finnországban nemzeti programot dolgoztak ki, óriási állami anyagi áldozatvállalással, a médiumok felvilágosító tevékenysége, az egészségre való nevelés feltételeinek és gyakorlatának megteremtésével (sportpályák, szabadidőparkok létesítése, táplálkozás, életmódminták adása, egészséges táplálék megszerzésének lehetősége) 25-30 év után fantasztikus eredményt hozott. A finn lakosság szívbetegségek szempontjából az első helyek egyikéről az utolsó helyek egyikére került, még egyszer hangsúlyozom, óriási nemzeti összefogással, kitartó munkával, kormányokon átívelő programmal. Az előbb említett tevékenységet hívjuk az orvostudományban elsődleges megelőzésnek, primer prevenciónak.

Mi, amikor szívgyógyászati klinikai munkánkat megkezdtük, tudtuk, hogy sem a régióban, sem országosan nem rendelkezünk anyagi javakkal e primer prevenció véghezvitelére. Ezért elhatároztuk, hogy minden erőnket a szívinfarktus, illetve a szívinfarktus okozta halálozás megelőzésére összpontosítjuk (másodlagos megelőzés, prevenció). A szívinfarktus katasztrófaállapot, a katasztrófaállapotnak vannak előjelei, de soha meg nem határozható a katasztrófa, a szívinfarktus bekövetkezésének időpontja. Számba vettük és megtanítottuk a régió orvosaival azokat a katasztrófajelző tüneteket, amelyek alapján a betegeket intézetünkbe irányították. Ezzel a rendszerrel nemcsak az infarktust és az infarktusból következő haláleseteket tudtuk megelőzni, hanem közgazdasági szempontból is rendkívül hatékony rendszert dolgoztunk ki, mert az infarktust, a katasztrófát megelőzve a beteg munkaképességét megtartotta, munkájából egy-két napra esett ki.

Különösen vonatkozik ez a megállapítás a fiatal-középkorú emberekre, akik állásukat féltve, családjuk egzisztenciáját biztosítva csak végső esetben fordultak orvoshoz a korábbi időszakban és fognak sajnos a "reformintézkedések" után is. Egyetlen példát írok le a fentiek illusztrálására , de több száz hasonló eseményleírást tudunk az Önök rendelkezésére bocsátani.

Kaposváron egy bevásárlóközpontban fiatal-középkorú férfi hirtelen rosszul lett, s koszorúér elzáródás alakult ki minden előzmény nélkül. A kaposvári mentőszolgálat két-három percen belül a helyszínen volt, a értesítette a kaposvári kórház kardiológus szakorvosát, aki elhitte a mentősök információját a közölt EKG-elváltozások alapján, és késedelem nélkül mentőhelikopteres szállítást kért. Így a beteg a katasztrófa beállta után 25 percen belül klinikánk katéteres műtőasztalán feküdt, ahol az elzárt koszorúeret megnyitották, így 30-35 percen belül a beteg az életmentő beavatkozást megkapta, s nemcsak hogy nem halt meg, de pár nap múlva munkába állhatott.

Tisztelettel kérem Önöket, azt értsék meg, hogy nem egyedi esetről van szó, hanem egyedi esetek tömegéről, rendszerbe foglalt ellátásról, amelyet most, a jelenlegi "reform" alapjaiban ingat meg, és teljes mértékben tönkretesz.

Ezt az állítást a következőkkel kívánom igazolni:

A PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika regionális ellátási feladata 2006-ig Somogy-, Baranya-, Tolna megye 980.000 lakosára 2006 első félévében 13.120,86 HBCS-pontot kapott, melynek összege 1.784.436.960 forint volt. A "reform" következtében a területi ellátást megnövelték, s így régiónkhoz 2007. január 1-jétől egymillió-négyszázötvenezer lakos tartozik, a lakosságszám megnövelésével együtt a ráfordítási összeget az elmúlt fél év viszonylatában 75 százalékra csökkentették: 9.828,72 pontra. Ez intézetünk esetében azt jelenti, hogy e fél éves tárgyidőszakban 447.731.040 forinttal (négyszáznegyvenhétmillió-hétszázharmincegyezer-negyven forinttal) kevesebbet kapunk, mint előző évben, amelynek az a következménye, hogy a régiónkba tartozó egy lakosra számított 2006-os ellátási lehetőségek több mint felére csökkentek.

Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselők!

Éves viszonylatban egymilliárd forinttal kevesebb pénzbeli lehetőség az előző évi anyagi lehetőségekhez képest, 450 ezer fővel megnövelt lakosságszám semmiképpen nem nevezhető reformnak.

Az elmúlt hét év hétezer operált betegének szívsebészeti halálozása intézetünkben 1,5 százalék volt, a múlt fél évben ez 4,5 százalék fölé emelkedett (a súlyosabb állapotú betegek rosszabb eredménnyel, nagyobb anyagi ráfordítással kezelhetők).

S most az kérik tőlem, hogy mint igazgató, tízes nagyságrendben bocsássak el dolgozókat, akik hét éve megfeszített munkával, sok lemondással egy világszínvonalú rendszert dolgoztak ki.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Tisztelt Képviselő Urak!

Ezen számok ismeretében és birtokában tisztelettel és könyörögve kérem Önöket, hogy ne Hollandiába, ne Nyugatra járjanak az általunk már lassan egy évtizede alkalmazott módszereket tanulmányozni, hanem tegyenek meg mindent azért, hogy a magyar körülmények között, magyar lehetőségekkel kialakított világszínvonalú ellátást megtartsák és országszerte elterjesszék.

Tisztelettel kérem Miniszter Asszonyt, Képviselő Hölgyeket és Urakat, hogy a politikai indulatokat félretéve, értelmes párbeszédet alakítsunk ki egymás között, mert a felelősség közös.

A politikai felelősség az Önöké, a szakmai felelősség a miénk.

Kérem a Képviselő Hölgyeket és Urakat, segítsenek! Segítsenek!

Tisztelettel:

Dr. Papp Lajos

egyetemi tanár, a PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója

 

Hát ez van. Távozáskor kifizettem a 600Ft napidíjat.

 

Napló 38.
2007. június 26.

A kutyából ugyanis nem lesz szalonna. A politikus, még ha helyi is, a politikus agyával fog gondolkodni. Én borítékolni mertem volna a jobb és a baloldali válaszokat.

Új rovatot indított a kéthetente 4000 példányban megjelenő Paksi Hírnök. Helyzetjelző címmel. A rovat helyi döntések hátteréről, a közvéleményt foglalkoztató problémákról igyekszik képet adni. Aktuális témákról szeretnék bemutatni városvezetők, helyi politikusok véleményét, és megkérdezik, hogyan vélekednek arról az olvasók.
Nemes és üdvözlendő az ötlet, a szándék.
Elsőként azt vetették fel, hogy egyetértenek-e azzal a vélekedéssel a megkérdezettek, hogy a szokottnál nagyobb a feszültség az országban, s bár rég túl vagyunk a választásokon, kemény kampányhangulat uralkodik.

Hát nem tudom, hogy mit gondolt a főszerkesztő, hogy mi kerekedik ki ebből a témából, de ha engem megkérdez, én megmondtam volna neki, hogy semmi.

A kutyából ugyanis nem lesz szalonna. A politikus, még ha helyi is, a politikus agyával fog gondolkodni. Én borítékolni mertem volna a jobb és a baloldali válaszokat. A jobboldal részéről, mert jelenleg jelentős többsége van itt helyben, nem lenne elegáns nagyoskodni, tehát a témát célszerű hárítani. De mivel valamit mégis mondani kell, hát akkor emlegessünk fel némi kormányzati be nem váltott ígéretet, egyébként meg itt helyben minden rendben van. Ez is történt. A másik, - jobb híján nevezem így - a baloldal képviseletében megszólaló pedig természetesen az országos helyzetről nem mond semmit (arról most egy baloldali politikusnak enyhén szólva kínos is lenne szólni), helyben viszont annyira gáz minden, hogy annál már csak egy dunai jeges árvíz lehetne rosszabb. Vagy egy reaktortartály - olvadás.

Azt mondja többek között a kormányoldali frakció vezetője, hogy "elszomorító a helyzet, soha ilyen rossz nem volt". Mármint a paksi helyzet. Hát én emlékszem rosszabb helyzetre, de ezt a bús, borongós hangulatot nem tisztem most igazán felvidítani. Jó nekünk így...A szocialista frakcióvezető szerint "semmi sem történik a városban, a tavaly indított képtárépítésen kívül semmilyen beruházás sincs..." Hozzáteszi, hogy "az 1,3 milliárdos saját fejlesztési forrást kellene kiaknázni", hogy a legelhibázottabb döntés a kötvénykibocsátás, meg a Kereszt utcai óvoda bezárása.

Felkapom a fejem, de hát csak ez van odaírva, tudomásom szerint helyesbítést meg nem kért. Nem először mond valótlanságot ez az ember, de eddig tévedésnek véltem. De látom, hogy ebben már rendszer van, tehát megtervezett, vagyis erősen valószínű, hogy szándékos.

Hát nézzük akkor, hogyan is állunk ezekkel az állításokkal.

Nem csak a képtár készül el az idén. Van olyan képviselő, aki a képtár szükségességét is vitatja (olyan, akik a múlt évi döntéskor még egyetértett vele), de hát tudjuk be "írói munkásságának" a mostani nyegléskedést. A képtár egyébként azért fontos, még ha sokba kerül is, mert az Erzsébet szállót, ahonnan kikötöztettük, felújítják. Nem csupán tervezi felújítani az új tulajdonos, az atomerőmű, hanem valóságosan fel is újítja, mindenki láthatja, a munkálatok folynak, a város javára.

Na de mi is készül el az idén a képtáron kívül? Hát elkészül a Paksi Sportegyesület klubháza. Mindenki láthatja a Fehérvári úton. Sok pénzbe kerül (147 millióba). Kifizetjük azzal a szintén jelentős összeggel együtt, amibe az Nemzeti Bajnokság I. szintjére került focicsapat indulási jogosítványainak feltételei kerültek az idén (közel húszmillió). Ezt egy olyan embernek, aki a PSE vezetése körül tüsténkedik, illene tudnia. De menjünk tovább! 135 milliót terveztünk panellakások korszerűsítésének önkormányzati támogatására. A lakóközösségekkel együtt benyújtott 20 pályázatból eddig kilenc nyert. Két lakóegység felújításra került, hét esetében pedig folyamatban van a beruházás. Tehát több, mint kettőszáz paksi panellakás újul meg ebben az évben a lakótelepen.

Három utca (a Kishegyi út felső szakasza, a Temető és a Rosthy) felújításának közbeszerzési eljárása fejeződik be terveink szerint a héten, és kezdődik el hamarosan az építkezés. A Tavasz és az Árok utcák felújítását a tervek elkészülte késlelteti, lehet, hogy még ebben az évben megkezdjük a felújításukat. A szokásos útkarbantartások mellett sürgősséggel átépítjük az utcák rossz állapotú keresztvíznyelőit. Ősszel megtörténik a Sóstói gyermektábor felújítása. Folytatjuk a Lussonium, a római kori erőd rekonstrukciós felújítását. És terveket készítünk a jövőnek, a közös jövőnknek. A lakótelepi központi tér felújításáról, a Városi Művelődési Központ felújításáról, a főutca felújításáról, a Deák ház átalakításáról, sorolhatnám hosszan.

Sorolhatnám, de nem teszem. Nem, mert aki akarja, az érti. Aki meg nem akarja, akit a valóság érdekel legkevésbé, az úgysem fogja érteni. Az továbbra is 1,3 milliárdos saját forrás „kiaknázásáról" fog beszélni, és nem zavarja, hogy a múlt évben közösen szavaztuk meg azt a beruházási programot, aminek eredménye látszik a városon, aminek az idei évre 600 milliós áthúzódó fizetési kötelezettsége van.

A kötvényről nemrégen írtam. A Kereszt utcai óvoda bezárásáról: ha kevesebb a gyermek, mint korábban, akkor kevesebb oktatási, nevelési intézmény kell, mint korábban. Ebben megegyeztünk, csak abban nem, hogy melyik óvodát kell bezárni. A szocialisták az Eötvös utcait szerették volna, a polgári összefogás képviselői pedig úgy vélték, hogy a Kereszt utcai óvodát kell bezárni. Mindkettő mellett szóltak érvek és ellenérvek. Igyekszünk úgy kezelni a kérdést, hogy ne kelljen óvónőket, dadákat elbocsátani.

Hát, ha ez lesz ennek a ciklusnak a legelhibázottabb döntése, én vállalom.

Napló 37.
2007. május 14.

Arról is tudósít bennünket a szóban forgó felelős írás, hogy "jó néhány – akár születő félben lévő – uniós pályázat olyan fejlesztést, építkezést támogat, amelyre nincs feltétlenül szüksége a településeknek…" Hát ez már nem akármi! Tisztelettel kérdezem! Azokat a pályázatokat nem a kormányszervek, vagy a kormányzati többségben lévő regionális fejlesztési tanácsok írják ki általában? És nem ők bírálják el?

Azt írja az újság (Népszabadság 2007. május 14.), hogy "Szétzilálhatják a konvergenciaprogramot az önkormányzati hitelfelvételek - ezért ezt a pénzügyi tárca korlátozni szeretné. A szocialisták szerint gyanúsan összehangolt öt fideszes nagyváros többmilliárdos kötvénykibocsátása."

Szívem szerint a teljes cikket beemelném ide, Böröcz Petra igazán nagyot alkotott. Nem tudom ki mondhatta neki, hogy erről kéne írni. Mindegy. Mindenesetre azt is mondhatták volna neki, hogy jót, következetest és igazat írjon. Csak halkan jegyzem meg, hogy a múlt héten még az M6-os autópálya, pontosabban gyorsforgalmú út építését akadályoztuk, most meg egyenesen a konvergenciaprogramot veszélyeztetjük, mi elvadult "fideszesek" Pakson, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Szekszárdon, meg Esztergomban.

Arról már nem is beszélve, hogy mitől fideszes a paksi városvezetés? Csak nem attól, hogy a tizennyolctagú képviselő-testületben három ember (16,67%) tagja a fiszesznek?

Azt is írja még az újság, hogy "az utóbbi néhány évben elképesztő mértékben emelkedett az önkormányzatok hitelállománya.....aminek zömét a hosszú távú hitelek teszik ki". Hogy egészen pontosak legyünk, 2002 óta megnégyszereződött az önkormányzatok tartozása. 2002-ben még durván 30 millió Ft volt a magyar önkormányzatok átlagos hitele, most meg több, mint 120 millió Ft.

A pénzügyminiszter aggódik, és új szabályokat szeretne bevezetni az önkormányzati gazdálkodásban. Köszönjük miniszter úr! A szabályosságra azért lehetőleg tessék vitázni, nehogy egy miniszteri rendelettel fölülírja az önkormányzati törvényt!

Arról is tudósít bennünket a szóban forgó felelős írás, hogy "jó néhány - akár születő félben lévő - uniós pályázat olyan fejlesztést, építkezést támogat, amelyre nincs feltétlenül szüksége a településeknek..." Hát ez már nem akármi! Tisztelettel kérdezem! Azokat a pályázatokat nem a kormányszervek, vagy a kormányzati többségben lévő regionális fejlesztési tanácsok írják ki általában? És nem ők bírálják el?

Nem jól van ez így kedves Böröcz Petra!

Az önkormányzatok, akik most többségükben nem kormánypártiak, nem lettek egy csapásra felelőtlenek! Nem az államcsőd előidézése, nem a konvergenciaprogram veszélyeztetése, nem a kormánybuktatás ösztöne munkál bennük. Nem, hanem azért adósodnak el, amiért a magyar családok jelentős része: nincs elég pénzük! Mihez nincs? A törvény által megszabott kötelező feladatai elvégzéséhez. Vagy a fejlesztési pályázatok önrészének biztosításához. Melyiket kéne elhagyni?

Egyébként meg mit kell itt ennyit szórakozni ezzel a korhadt demokráciával! Minek ez az ósdi önkormányzatiság! Hiszen még azt sem tudják ezek szerint a képviselők meghatározni, hogy mi is jó a településüknek! Még a végén utat építenek, fejlesztik az egészségügyet, meg felújítják az iskolákat! A legelvetemültebbek még arra is gondolnak (fúj!), hogy szennyvíztisztítót kéne építeni. Jobb lenne visszaállítani a szocialista tervgazdálkodás rendszerét, ahol is a mindenható megyei tanács megmondta, hogy kinek mi kell, és e szerint el is osztotta a fejlesztési pénzeket.

Azért a sok disznóság, amit elkövetni szándékozunk, valóban megér egy kis kormányzati odafigyelést...Bár, amit nem szabad a kisökörnek, azt szabad Jupiternek! Mert bizony kedves Petra, ön azt elfelejtette megírni, hogy Dombóvár városa is kötvénykibocsátásra készül, pedig az egyetlen település Tolna megye 10000 fő lakosnál többel rendelkező települései közül, aminek baloldali vezetése van, és látja mégis. Nem állom meg, hogy Dombóvár 2007-dik évi költségvetési rendeletéből ne idézzek: "A Képviselő-testület a költségvetési kiadások finanszírozása céljából 1 éves lejáratú 281.120 eFt összegű működési hitel felvételét rendeli el....A finanszírozási műveleteken belül a hitelfelvétel összegét 342.637 ezer Ft-ban - ebből felhalmozási célú hitelfelvételt 61.517 ezer Ft-ban....határozza meg."

Tehát, ha az ember szocialista, akkor nyugodtan felvehet hitelt, bocsáthat ki kötvényt, azzal semmi baj nincs. A "fideszes" hitel viszont komoly bajok okozója lehet, az még a konvergenciaprogramot is veszélyezteti.

 

Napló 36.
2007. május 5.

Reform címen újabb intézkedés történ közben. Aki nem oda megy, ahova kéne, vagy indokolatlanul megy, az nem hatszáz, hanem ezer forintot fizet. Ha mondjuk ezt három, vagy négy nyugtára tudnám íratni…

Nem a háziorvosomhoz mentem - féltem, hogy le fog tolni -, mivel két éve nem voltam nála, hanem egyenesen a rendelőintézetbe. Volt némi hivatalos ügyem a főorvos asszonnyal, így aztán összekötöttem a kellemeset a hasznossal: kiírattam a gyógyszeremet is. Pontosabban megkérdeztem a főorvos asszonyt, hogy ha már itt vagyok, nem írná-e ki a gyógyszeremet...

Na ezzel a "ha már itt vagyok" megközelítéssel kapcsolatban el kell mondanom egy történetet, ha már amúgy is olyan régen írtam blogot egyes barátaim szerint.

Paks egyik, azóta az élők sorából néhány tíz évvel ezelőtt eltávozott háziorvosról (akkoriban: körzeti orvos) szól a történet. Idősebb hölgyek (öregasszonyt is írhattam volna a történeti hűség kedvéért, de a politika kezd "kirafinálni") rajcsúroztak kint a váróteremben. Szemmel láthatóan (pontosabban a rendelőből erősen hallhatóan) jól érezték magukat. Nem várta őket a vizitdíj, teljesen felszabadultan beszélgettek, kacarásztak, nagy élvezettel beszélték el egymásnak soros nyavalyáikat. Azt nem lehet tudni, hogy fülledt nyár, avagy metsző tél volt-e? Most mondhatná bárki, hogy nem mindegy? Nem bizony, mondom én, mert amikor én annak idején autót tanultam vezetni, azt mondta a gyakorlati oktatóm, hogy csak attól mentse meg az Isten, hogy idős hölgyeket kelljen nyáron oktatnia, mert nem bírja a sajtszagot... Na, hát én akkor sem és természetesen most sem értettem, értek egyet az ilyen sarkos megállapításokkal, ítéletekkel; csak úgy mondom: egyesek szerint nem mindegy, hogy nyár van, vagy éppen tél. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy tavasz volt.

Tehát az idős hölgyek által keltett zaj által kellően felzaklatott körzeti orvosunktól azt találta kérdezni az egyik páciens a nem éppen ma születettek közül (miután megvizsgálta), hogy doktor úr kérem, "ha már itt vagyok, nem mérné meg a vérnyomásom?". A doktor mély levegőt vett, végiggondolta, hogy mit kellett kiállnia az előző órában, és nagyon visszafogottan, tagoltan, fojtott hangon azt felelte: "ha már itt van meg ne ba..am?". A kihagyott betűk természetesen dupla sz betűt rejtenek. Másként egyébként sem jön ki...

Visszatérve a "ha már itt vagyok, nem írná-e ki a gyógyszert" helyzetre, a főorvos asszony nem felelt semmi durvaságot, ráállt a dologra, bekísért a rendelőbe, ahol mit ad Isten, vérnyomásméréssel kezdődött a dolog...

Nagyon meg voltam elégedve magammal, amikor az asszisztens hölgy megállapította, hogy 120/80 a vérnyomásom. De ami jól kezdődik, nem mindig végződik jól...

Azt kérdezte a doktornő, hogy mennyi gyógyszert írjon ki. Mondtam neki, hogy amennyit csak lehet, nem akarom én őt itt állandóan zaklatni. Bocs, mindezek előtt kifizettem a hatszáz forint vizitdíjat. Egy zöld kétszázast, meg négy darab fémszázast tettem az asztalra. Számba vettem, hogy ha a háziorvoshoz megyek, akkor igaz, hogy csak háromszázat fizetek, de így meg elkerülöm a letolást... Meg az az igazság, hogy az is szempont volt, hogy ha el tudtam volna érni, hogy nem egy nyugtára írják mind a hatszáz forintot, hanem kettőre háromszáz-háromszázat, akkor egy nyugtával "beljebb vagyok". Ez csak azért fontos nekem, mert gyűjtöm őket. Ezt meg azért teszem, hogy mielőbb elérjem a 15 darabot (lehet, hogy a következő "reform" abból áll, hogy a húszat kell elérni) és akkor bemegyek a velem szemben lévő irodába Paks város címzetes főjegyzőjéhez, és visszakérem a nyugta árát. Baromira kíváncsi vagyok, hogy milyen pofát vág, arra meg különösen, hogy milyen pénzből, milyen eljárásrend alapján fizeti ki...Na ez lesz az én bosszúm...Hmm, nem valami nemes, meg mást ér, mint kéne, de azért mégis csak valami...

Visszatérve a fősodorhoz, miszerint közöltem, hogy annyi gyógyszert írjon ki nekem az a jámbor doktornő, amennyit csak bír. Azt válaszolta, hogy nem írhat ki három hónapra valónál többet. Oké, mondtam, akkor számoljunk. Én eddig vagy húsz, vagy negyven darabos kiszerelést kaptam eddig a szóban forgó gyógyszerből a patikában. Ha mondjuk húszdarabosat ír, akkor, mivel naponta kettőt kell bevennem, az ugye havonta durván hatvan, három hónapra 180 szem. Ez kilenc darab dobozba fér bele.

Amennyiben a nagyobbat, a negyvendarabosat választjuk, már zűrösnek látszik a dolog, mert ha négy dobozzal ír ki, akkor kevés, ha ötöt, akkor meg sok lesz a tabletta.

Mondtam neki, hogy írjon ki négy darab negyven szemeset, meg egy darab húsz szemeset. Ezzel meg is kezdődtek a bonyodalmak... Azt felelte a doktornő, hogy ha háromhavit ír ki, akkor nem jön ki a számtan, mert a háromhavi adagot három receptre kell kiírnia, háromfelé meg nem tudjuk osztani a négy dobozt, az ötödikről nem is beszélve. Akkor gondoltunk egy nagyot, egyszer élünk úgyis, írja ki a kevésbé gazdaságos másik verzió szerint, háromszor három darab húszszemeset. Megegyeztünk. Legalábbis azt hittük.

Az asszisztens a géphez ült, és kikereste a gyógyszert, hogy írná már azt a három receptet. Egyszer csak eltűnt a mosoly az arcáról, felénk fordult és közölte kezdjük újra számolást, mert a gépben ötven darabos verzió van feltüntetve, és csak úgy lehet kiírni, ahogyan a gépben van. Mondtam neki, hogy én ugyan olyat még nem láttam, de legyen! - kezdjük elölről...Ha havonta hatvan szem jár, akkor egy doboz nem elég, mert akkor öt, vagy hat napra nem jut, attól függően, hogy harminc, vagy harmincegy napos a hónap...Ez pont jó lesz, lelkesedtem, mert körülbelül ennyiszer felejtem el bevenni. Ettől meg a doktornő arcából szaladt ki a vér. Megkérdeztem, hogy hány óra van. Azt latolgattam a munkaidő vége fele, hogy vajon van-e még orvos a házban, mert ha ezek itt rosszul lesznek nekem, akkor mit kezdek egyszerre két nővel...

Ha pedig két dobozzal írnak ki havonta, folytattuk a számolást, akkor a három recepten öt hónapra való gyógyszer fog szerepelni. Na ez kiverte mindenkinél a biztosítékot. Mondom magamba, hogy ez nem lesz így jó, a holnapi portás fog bennünket reggel megtalálni, legyen ami lesz, írjanak nekem havonta egy dobozzal, majd megkezdem márciusban a májusit, aztán utána a júniusit, a hónap közepe felé meg visszabaktatok. Előbb lesz rosszul a címzetes főjegyző két héttel a tervezettől...Na kiírták. Megoldódni látszott a dilemma. De mint tudjuk, a látszat csal.

Elmentem a patikába. Nyújtom a receptet (mivel még mást is írattam - de most nem mondom el, hogy hogyan oldottuk meg a darabszám kérdést a többi gyógyszernél -, a receptek úgy álltak a kezemben, mintha a kártyaasztal mellett ültem volna). Korábbi tapasztalataimból tudtam, hogy ha többet váltok ki, akkor többet kell fizetnem, harmincezer forint meg nem volt éppen nálam. Így aztán csak három receptet adtam oda. Három különbözőt. Kettővel nem is volt baj, azt leszámítva, hogy az egyiknek száz valahány forintról négyezer fölé ment az ára, de amint az előbb is mondtam, egyszer élünk...A harmadik az ötvendarabos viszont fönnakadt a rostán. Azt mondja a gyógyszerész hölgy, hogy csak száz darabos kiszerelés van, és ezután az is lesz. Jó, mondom, és már nyújtom is a másik ötvendarabos receptet ugyanebből a fajtából. Azóta is csodálom magam az akkori lélekjelenlétem miatt...De nem, mégsem jött össze a dolog, mert a gyógyszerész szerint egy recepten kell mind a száz szemnek szerepelnie. Látta rajtam, hogy valami nagy baj készül nálam (hátha még az előzményeket is ismerte volna...), meg a fényes polgármesteri státus is nyomott valószínűleg a latban, felajánlotta, hogy ő majd elintézi a doktornővel, hogy javítsák ki mindketten azt a fránya ötvenest százasra. Ő a recepten, a doktornő meg a gépben. Menjek be egy-két nap múlva, és akkor majd megkapom a nagyadagosat. Jó, mondtam. Közben azon gondolkodtam, hogy rájött, dőzsölő típus vagyok, és biztosan van még néhány napra való ebből a gyógyszerből otthon. Elszégyelltem magam, a lebukás miatt, így aztán amilyen gyorsan csak lehetett, távoztam.

Azt mondja két nap múlva a feleségem, hogy a patikában járt, elküldték a gyógyszert, ott van asztalon, meg visszaküldték a receptet is. Az nem lehet hebegtem. Az nem lehet...Azóta -körülbelül két hete történt ez -, mindig eltereltem a gondolataimat erről a témáról, mert egyre zavarodottabb lettem tőle. Aztán ma vettem egy nagy bátorságot, mondván jobb lesz talán, ha kibeszélem...

Ja igen. Reform címen újabb intézkedés történ közben. Aki nem oda megy, ahova kéne, vagy indokolatlanul megy, az nem hatszáz, hanem ezer forintot fizet. Ha mondjuk ezt három, vagy négy nyugtára tudnám íratni...

Aztán meg azon is gondolkodtam, hogy ha mondjuk ötven, vagy száz naposak lennének a hónapok...De mégsem jó, mert ha mondjuk nem egyet, vagy kettőt, hanem például másfelet kell valamiből bevenni...El is határoztam, hogy csinálok egy táblázatot minden lehetséges esetre. A kombinatorika könyvemet mindenesetre már elkezdtem keresni.