2006. szeptember 14.
2006. szeptember 14.

Kezdtem felfogni: ez a szegény asszony fél, nem érzi magát biztonságban. Nem is számít egyébként, hogy van-e alapja a félelmének vagy nincs. Fél és kész. És félni nagyon rossz!

Kedden megkeresett egy idősebb hölgy, és azt kérte tőlem, hogy segítsek neki kideríteni, hogy a lakásába rajta kívül, még be van-e jelentkezve valaki.

A felvetést sem értettem először. Elindultam kályhától. Megkérdeztem tőle, hogy kié a telek és a ház? Azt felelte, hogy az övé. Megkérdeztem tőle ezután, hogy ki lakik a házban? Azt felelte, hogy ő egyedül. Tovább mentem: kiadta-e valamikor bérlőnek a házát? Nem, felelte, de valami adóelkerülés végett valaki egyszer rászedte, hogy kössenek valami fiktív lakáscsere-szerződést, ami miatt a lakás-tulajdonosi státusa egy időre megkérdőjeleződött, de a bíróság visszaállította a tulajdonosi jogait.
Sok dolgot mondott még. Láttam rajta, hogy zaklatott, próbáltam nyugtatni. Megígértem neki, hogy utánanézek a dolognak. Azt mondta, hogy nem lesz egyszerű, mert máshol úgy tájékoztatták, hogy mások személyiségi jogainak védelme miatt, akkor sem tudhatja meg, hogy rajta kívül van-e valaki bejelentkezve a házba, ha egyébként van.

Hű, a nemjóját, gondoltam. Aztán nem is igen jutottam tovább, mert én kezdtem nyugtalan lenni. Oknyomozó gondolataim parkoló pályára kerültek. Valószínűleg kiült az arcomra a tanácstalanság, mert sietve magyarázni kezdte, hogy a lakásmaffia így, meg a lakásmaffia úgy.

Kezdtem felfogni: ez a szegény asszony fél, nem érzi magát biztonságban. Nem is számít egyébként, hogy van-e alapja a félelmének vagy nincs. Fél és kész. És félni nagyon rossz!

Tudom, bár én még csak egyetlen egyszer féltem eddig egész életemben. Ez két és fél éve volt, amikor le akartak mondatni. Akkor ugyanis két állami szervezet adott ki tudatosan törvényellenes jogszabály-magyarázatot. Ezek az állásfoglalások egyrészt azért voltak törvényellenesek, mert nem adhatták volna ki őket, másrészt a tudatosan hamis tartalmuk miatt. Ez hátborzongatóan félelmetes volt. Persze nem magam miatt féltem, hanem az ország miatt. Azt mondtam, hogy ha ez megtörténhet, vagyis maguk az állam szervei szegik meg, magyarázzák félre tudatosan a törvényt, akkor minden megtörténhet, és akkor semminek sincs értelme. A munkának sincs, az eredménynek sincs. A szónak sincs, az írásnak sincs. A hitnek sincs, és az anyagnak sincs értelme. De ez már elmúlt. Bár az igazság érvényesülése csak egy hajszálon múlt...

Láttam tehát, hogy fél ez az idősödő hölgy, de ösztönei azt súgták neki, hogy valamit tennie kell a láthatatlan támadó ellen, így aztán megkeresett engem.

Azóta gondolkodtam a dolgon. Arra jutottam, hogy (többek között) az állampolgárnak akkor van félni valója, ha az állam túl erős, vagy ha az túl gyenge. Véleményem szerint jelenleg az állam túl gyenge. Egyrészt nem mer erőt mutatni, mert a mai világban az emberek könnyen rendőrállamot emlegetnek. Különösen akkor, ha a kormányzó hatalom "nem mindig fejti ki az igazság minden részletét", és emiatt bizony csökken a bizalmi indexe.

Másrészt, és ami ennél fontosabb, nemcsak gyenge, hanem hanyag is az állam és hanyagok az állam szervei. Hanyagságból is gyengék. Meg divatból. A jogalkotás, mind a gazdasági, mind a polgári, mind pedig a büntető jogalkotás, sok esetben azoknak kedvez, akiknek eszük ágában sincs betartani bármilyen szabályt. A bűnüldözés túlterhelt, létszámgondokkal küzd, meg amúgy is jól elvan a maga bűvöletében és önmaga sajnálatával. Az igazságszolgáltatás meg nehezen boldogul a bonyolulttá lett világban, a nagyon sokszor egymásnak ellentmondó jogszabályok dzsungelében. Szakértő nélkül már lassan egy tyúkpert sem képes megoldani, önbecsülése romokban.
Szépen vagyunk hát. Mindez nem is érdekelne, ha a hölgy nem félne, a saját telkén, a saját lakásában. Nem arról panaszkodott, hogy egyedül van és fél a tolvajoktól, a betörőktől, a rablóktól. Egy láthatatlan, megfoghatatlan, számára misztikus támadótól, a lakásmaffiától fél. Attól fél, hogy amit magának tudott, magának hitt, amiért dolgozott, amiért küszködött, az már lehet, hogy nem is az övé, vagy valakik éppen azon "dolgoznak", hogy elvegyék tőle.

Attól fél, hogy valakik elveszik tőle azt, ami az övé. Attól fél, hogy ha ez megtörténik, akkor nem derül ki, hogy ki tette. Attól fél, ha ki is derül, hogy ki tette, nem vonják felelősségre. Ha mégis felelősségre vonják, akkor a tettes, vagy valaki helyette bosszút áll. És akkor kezdődik minden elölről.

A hölgyet igyekszem megnyugtatni. Tulajdoni lapot kérek neki. Érdeklődöm a népesség nyilvántartónál, tudnak-e "címre keresni" és az eredményt megtudhatom-e. Mindent megteszek, hogy nyugodtan éljen. De ki nyugtat meg engem, ki nyugtat meg sokunkat?

Fridivel szólva: dolgaink így mentek 2006. szeptember 14-én.

Címkék: biztonság, félelem
2006. szeptember 12., 14., 15., 16., 26., 36., 46., 56. (pardon, az más)
2006. szeptember 12.

A tenni akarás szép dolog. A közösségért való nemes küzdeni akarás szintúgy. A buzgalom, ami hevíti keblünket, kísérjen minket a vég-ig. A szépre, a jóra való törekvés üdvözölendő cselekedet. De tartsunk néha ezekben is egy kis szünetet.

Nézem a képviselőjelöltek tévévitáját. Sztálingrád, Drezda, meg Berlin II. világháború utáni képe rémlik fel a Paksról szóló leírások alapján. Néha becsúszik egy kis pozitívum is, de azt azonnal javítják, és már pörög is tovább a lemez: "méltatlan a városhoz"..., hallani szinte kötőszóként. "Tarthatatlan állapotokról" számolnak be, "azonnali beavatkozást" igénylő témákat sorolnak. "A 21. századhoz képest szégyenletes" szolgáltatásokról beszélnek. "Felháborító közállapotokról" szól az 'expozé'.

"Nem nyafognék", de mielőtt késő lesz, mielőtt nagyon elgaloppíroznák magukat a kollégák és a kandidátusok, szólok, nehogy aztán azt kérdezzék majd, hogy miért nem szóltam időben...

Kedves Jelöltek!

Kérdeznék néhány dolgot csak úgy szerényen: voltak-e Önök mondjuk New Yorkban, a "tornyok" helyén? Vagy New Orleansban, a gátszakadás utáni fosztogatás közepette? Látták-e a moszkvai metrólejárókban a hideg elől bemenekült kutyákat? Vagy éppen Helsinkiben az alkoholisták által körbehányt utcákat? De ne menjünk ilyen messzire! Jártak-e mondjuk egy kajdacsi járdán? Vagy Sárszentlőrincen az utcán? Rácegresen, Illyés Gyulát a magyarságnak adó pusztán? Jártak-e mostanában Szekszárdon a szakorvosi rendelőintézet várójában? Voltak-e a nagydorogi vasútállomáson? És a györkönyi polgármesteri hivatalban?
Ha nem, akkor szíves figyelmükbe ajánlom.

Tisztelt Kollégák és Jelöltek!

A tenni akarás szép dolog. A közösségért való nemes küzdeni akarás szintúgy. A buzgalom, ami hevíti keblünket, kísérjen minket a vég-ig. A szépre, a jóra való törekvés üdvözölendő cselekedet. De tartsunk néha ezekben is egy kis szünetet. A költővel szólva "Lazíts egy fél órát". Ez pont elég lesz arra, hogy végiggondolják a fentieket. Vagy vegyenek egy jegyet a legközelebbi madridi, vagy londoni repülőjáratra valamelyik netes portálon, netán kerekezzenek el Pusztahencsére. Csak egy fél óra szünetet kérek Ez idő alatt a cavington is hat...

2006. szeptember 9.
2006. szeptember 9.

Nem voltam boldog ettől a fogadtatástól. Nem a miniszterelnök lelki békéje miatt aggódtam, de hát a vendéget nem így szoktuk fogadni.

Itt járt tegnap a miniszterelnök.

Vártuk. Azok is, akik szeretik, meg azok is, akik nem. Nagyjából pontosan érkezett, már amennyire egy kampánykörúton ez lehetséges. Tolna városból jött, előtte Kaposváron járt.
Zeneiskolát jött avatni, fél hét után ért az autója a Deák Ferenc utcai iskola elé.

A biztonsági emberek már jóval előtte a helyszínen nyüzsögtek, de ez már csak így van. A miniszterelnöknek, ezt el kell viselnie. Meg nekünk is.

A meghívottak, a tanárok, a szülők, a diákok, a szakmabeliek az ország különböző helyeiről, a „csak" érdeklődők, meg mi, akiknek ott kellet lennünk, együtt vártuk. A zenekar Farkas Ferenc Hat tánc című művét játszotta, nem tudom, hányadik tételnél tartottak éppen, mikor üdvözöltem Gyurcsány Ferencet az udvarban, a kapu és a pódium között félúton.

300-an lehettünk, szimpatizánsok, ellendrukkerek, meg ingadozók vegyesen. A nap nemrég sütött ki, az épület árnyékában (és szélárnyékában) énekeltük a Himnuszt, mi hárman egymás mellett állva. A miniszterelnök úr, Faller Dezső alpolgármester úr, meg egy kicsit jobbra húzódva tőlük jómagam. Rajtunk kívül persze még jó sokan. A megyei közgyűlés elnöke, meg a helyettese, meg mindenféle szakmai nagyságok. Mellettünk a zenekar, szembe velünk, körülbelül 5 méterre, szélesen elnyúlva a „tömeg" Egy kis, kb. másfél méterszer másfél méteres emelvényről mondtam el, hogy „iskolát avatni, iskolát átadni mindig öröm, hiszen, bár az ember a jelenben él, kötelessége a jövőről, a jövő nemzedékről is gondoskodni".
Elmondtam még azt is, hogy „nem volt könnyű a teljesen sajáterős beruházásról szóló döntést meghozni, hiszen körülbelül 30 ezer négyzetméter út felújítására lett volna elegendő az a 431 millió Ft, amit az önkormányzat az épület felújítására és bővítésére költött, de az eredmény láttán úgy gondolom, hogy megérte". Aztán még sok mindent mondtam, hiszen öt percbe sok minden belefér.

Nem azonnal léptem le a pódiumról, matattam még egy kicsit a papírjaimmal. Az írott beszédem alatt még egy cédula lapult. Ez volt ráírva:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Magyar Köztársaság törvényesen megválasztott miniszterelnöke kíván szólni.
Paks, szintén törvényesen megválasztott polgármestereként kérem Önöket, hogy tegyék lehetővé, hogy elmondhassa véleményét, gondolatait.

Az igazi demokratának az a jellemzője, hogy mindent megtesz azért, hogy az ellenfelei is elmondhassák véleményüket. Önökkel együtt sokan, nagyon sokat tettünk ezért

Köszönöm."

Ezt arra az esetre szántam, hogyha a miniszterelnök személye elleni nemtetszésüknek erősebben hangot adók esetleg nem engedik beszélni Gyurcsány Ferencet. De ennek a kérésnek a felolvasására nem került sor, mert a taps után csöndben várták az emberek a következő szónokot. Gyurcsány a mikronhoz lépett. Még csak az egyik lába ért a pódiumra, amikor már fütyülni, meg pfújolni kezdtek. A hangerőből ítélve, úgy harmincan lehettek. Két - három helyen álltak. A miniszterelnök mondta nyugodtan a beszédét arról, hogy az iskolában, tanulhatja meg az ember, hogyan kell egy új világot teremteni. A közbekiabálások egy időre elhalkultak, aztán kezdődtek újra. „Ne hazudj!" szólt be erősen egy férfihang, a beszéd közepe fele. Nem voltam boldog ettől a fogadtatástól. Nem a miniszterelnök lelki békéje miatt aggódtam, de hát a vendéget nem így szoktuk fogadni. Meg aztán nem politikai nagygyűlésen voltunk. Abban bíztam, hogy majdcsak megunják, de a végére is maradt energiájuk.

A beszéd után bementek a házba. A miniszterelnök, az alpolgármester úr, meg a sajtó. Egy biztonsági ember az utamat állta, mondván, hogy csak a sajtó mehet be. Gondoltam, hogy jó nagy marhákat alkalmaz ez a Gyurcsány. Hogy, hogy nem tűnt fel ennek a féleszű embernek, az, hogy néhány perccel ez előtt én mondtam a beszédet? El is határoztam, hogyha meghív a parlamentbe, én is elviszem az embereimet, és nem engedem be a szobájába, mondván, hogy sajtótájékoztatót tartok.

Na, de az igazi megpróbáltatások másnap következtek. A szombati Tolnai Népújság Kampánykörút síppal, dobbal, tüntetőkkel címen adott hírt a Tolna megyei miniszterelnöki látogatásról. „A Tolnai Népújság kérdésére Gyurcsány Ferenc azt mondta, azért javasolja Pakson polgármesternek Faller Dezsőt, mert aki rá szavaz, az a városfejlesztésre szavaz. A jelölt ugyanis nemcsak az egyéni tudás és képesség birtokában tudja sikerre vinni a város fejlesztését, hanem megvannak azok a működő kapcsolatai is, melyek nélkülözhetetlenek az elkövetkező időszak forrásainak az elnyeréséhez."

Hát, úgy tűnik, feltették újra a régi lemezt. Megszólalt egy régi (mi azt hittük: letűnt) világra emlékeztető, fenyegető hang. Azt írta egy barátom E-mail-ben ma erről nekem, hogy szégyenletes, hogy a diktatúra után 16 évvel még mindig pártprogramot lehet hirdetni a virtuális befolyással való üzérkedéssel. Visszaírtam neki, hogy ne izgassa fel nagyon magát, hiszen mégiscsak kellett valamit mondania, ennek a derék embernek, ha már itt járt. Bár, ha jól belegondolok, nem volt szép tőle. Két oknál fogva sem. Egyrészt, amikor elmenőben kezet fogtunk, akkor mosolygott, gratulált és minden jót kívánt, másrészt én őszintén nem kívántam neki ezt az anyázást, amit kapott. Most akkor itt állok és nem tudom, hogy mit is mondjak.

Mondhatnám, hogy beárulom az Európai Néppártnál, hogy hogyan akarja ez az ember az Unió pénzét osztogatni, de akárhogy is nézem, a vendégszeretetbe ez nem fér bele. Mondhatnám azt is, hogy mindez nem egy fantáziadús program. Aztán azt is elmondhatnám, hogy 2003 és 2006 között 824 millió Ft-ot nyertünk különféle pályázatokon. De ezt félve mondom, mert ha elolvassa a naplómat, és tudomására jut ez a múltbéli felelőtlen osztogatás, lehet, hogy visszakéri azt a pénzt...Így aztán inkább másnap kimentem pár órára a szőlőbe, hadd fújja ki belőlem ezt a nagy bússágot a szél.

Ahogy a Kölesdi úton hajtok kifele a városból, a Vak Bottyán utcát éppen aszfaltozták. Mondom magamba, látván azt a sok gépet, meg azt a sok embert, akik szorgalmasan dolgoztak ebben a szép őszi időben, hogy Uram Isten, ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy mik történnek a városban! Teregetik itt azt a büdös aszfaltot, közben a fejlődés meg keresztül rohan rajtuk és észre sem veszik! Nem szóltam nekik semmit, nehogy elvesszék láthatóan jó működő kapcsolatukat a szerszámukkal.

2006. szeptember 3.
2006. szeptember 3.

Senki sem agyalt azon, hogy a másik vajon melyik szekértáborhoz tartozik, kire szavazott áprilisban, vagy kire fog szavazni októberben? Én egy "másik oldali” helyi képviselővel beszélgettem többször is az est folyamán, de nem úgy tűnt akkor, hogy a késeket kívánjuk élesíteni.

A beszélgetésbe lazán beleszőtte, hogy Orsós Viktor. Aztán haladt tovább a mondandójában, mintha csak azt mondta a volna, hogy szép időnk lesz. Én már hallottam korábban is ilyen beszédet, de most jobban nyomasztott, mint máskor, mert utcabál volt, nem is számolom már, hogy hányadik. Ennek persze csak örülni lehet, hiszen megint elkészült egy utca.

1 óra lehetett éjfél után. A zenekar éppen pihent egy kicsit. Ez az Orsós Viktor - féle megjegyzés nem egészen odavalónak tűnt nekem, hiszen addig jól elvoltunk, az utca terhelhetőségét, táncparkettként próbálgatván szinte megállás nélkül. Az egész olyan nagyon időtlennek tűnt órákon keresztül. Senki sem agyalt azon, hogy a másik vajon melyik szekértáborhoz tartozik, kire szavazott áprilisban, vagy kire fog szavazni októberben? Én egy "másik oldali" helyi képviselővel beszélgettem többször is az est folyamán, de nem úgy tűnt akkor, hogy a késeket kívánjuk élesíteni.

Aztán valamikor 11 felé odajött ez a származásszakértő. Nem tudni miért, mert nem is az utcában lakik. Valószínűleg küldetéstudatból. Vagy küldték. Amikor Orsósozni kezdett, lassan eszméltem, mint augusztus 20-án az illetékesek. (Azoknál azért gyorsabban). Mondom neki, hogy nem azért jöttünk össze ma, hogy ilyen kapitális állatságokat mondjunk egymásnak. Ma este itt eddig nem volt szó sem Horn Gyuláról, sem Medgyesiről, sem Gyurcsányról. Orbánról (pardon, Orsósról) meg különösen nem, tehát hagyja abba ezt, mert ha még egyszer előhozakodik ezzel, bevágom a virágoskertbe. De aztán inkább szóltam az asszonynak, hogy hazamegyünk, mielőtt kárt szenvednének az előkertek. Az asszony berakta a cekkerbe a ruhákat, aztán elballagtunk. Hazafelé dödögtem még egy kicsit, hogy nem kéne felkapnom a vizet ilyen jelentéktelen marhaságon, aztán hazaértünk.

Egyébként meg: még soha senkivel nem mentem ölre az életem folyamán, most meg már csak nem kezdem el...

Másnap, vagyis ma, vasárnap reggel, - úgy 6 lehetett -, pakolom össze a cuccot, kenyér, sajt, szalonna, ásványvíz, meg ilyenek, vagyis készültem ki a szőlőbe, hirtelen vízióim támadtak. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mondjuk a fél kormány cigány lenne. Az pedig azért lenne jó, mert ugye a mai világban egy kormánytagnak diplomával, nyelvismerettel, meg némi munkatapasztalattal kell rendelkeznie. Tehát, ha sok ilyet ki tudna állítani a cigányság, akkor végül is mindnyájan jól járnánk. Ők is, mi is.

Egyébként Orbán nem cigány. De ha az lenne, akkor is Keleten kelne fel a Nap, és Nyugaton nyugodna.

De ha mondjuk Weisz-nek hívnák, akkor most zsidózna vagy svábozna a mi emberünk? Akkor most kit utálna? A zsidó, vagy a sváb Orbán-Weiszt? Mivel egy evangélikus többségű (ez Pakson inkább a betelepült svábok vallása volt) utcában voltunk, csak a zsidók maradtak volna célpontnak, ha meg akarná úszni a verést.

Egyébként előbb vagy utóbb megkapja, mert ha Dankó Pista utcát újítjuk fel, akkor biztosan nem éli túl a felesleges beszédet...

Ja, igen! Mikor hazaindultunk, a zenekar egy kissé furán nézett utánunk. Nem értették, mitől ment el a kedvünk ilyen váratlanul.

Címkék: Orbán, Orsós, cigány
2006. szeptember 1.
2006. szeptember 1.

Eredményes, meg küzdelmes tanévet kívánok mindenkinek. Küzdelmeset, mert én nem hiszek abban az iskolában, ahol mindig, mindenki jól érzi magát, hiszen az iskolának az életre kell nevelnie, az meg nem minden pillanatban vidám.

Az elsősök az első sorban ültek valami padfélén. Nem látszottak különösebben megilletődöttnek.

Felhangzott a Himnusz. Mindenki kiegyenesedett. Felálltak. Nem automatikusan álltak fel, mint egy felnőtt, hanem vonakodva, látszott, hogy lassan ér végig bennük, hogy most ezt kell tenniük. Ketten még néhány pillanatig haboztak, de aztán fölegyenesedtek ők is.

Gondoltam - ott a piros-fehér-zöld zászlóval letakart asztal mögött állva -, a mai nap már nem volt haszontalan.

Az igazgatónő papírjába oldalról belesandítva, láttam, hogy nem lesz hosszabb 10 percnél a beszéd. Úgy is volt. Még néhány praktikus közlendő: ki, hova megy a megnyitó után, hogyan lehet menzajegyet venni, meg ilyenek, aztán én következtem.

Rövid beszéd illik, mikor a többség áll, csak néhány gondolatot tolmácsoltam. Olyanokat, hogy eredményes, meg küzdelmes tanévet kívánok mindenkinek. Küzdelmeset, mert én nem hiszek abban az iskolában, ahol mindig, mindenki jól érzi magát, hiszen az iskolának az életre kell nevelnie, az meg nem minden pillanatban vidám.

Mondtam még a diákoknak, hogy dolgozzanak, mert akkor később a munka könnyebb lesz. Tanuljanak, mert akkor jobban eligazodnak az életben, és tiszteljék szüleiket, meg tanítóikat, tanáraikat, mert csak így válhatnak olyan felnőttekké, akik kivívhatják mások tiszteletét.

Aztán jött a Szózat. Ekkor viszont erősen meglepődtem. Az elsősök, akik, mint mondtam, elől ültek, most szó nélkül, szinte egy emberként (gyerekemberként), habozás nélkül felálltak. Aztán fegyelmezetten végighallgatták a Hazáról szóló himnikus éneket.

Megerősödött bennem: így, már biztosan nem volt haszontalan ez a nap. Amen.

Ez a paksi Deák Ferenc Általános Iskola tanévnyitóján esett meg, a fent írt napon.

Utóirat:

Eszembe jutott, hogy néhány éve Nagykanizsán, a húgom fiának a ballagásán a szokásos jámborsággal hallgatom a Himnuszt, amikor is hallom, hogy viháncolnak úgy két sorral mögöttem. Hátranéztem, hátha segíthetek az eligazodásban valakinek. Olyan 18-20 év körüli, még a szülők által öltöztetett gyerekek voltak. Mondom nekik, tagoltan, hogy mások is hallják: "fiúk, nem ismerős valahonnan ez a zörej?". Mit ad Isten?: nem szóltak vissza, hanem abbahagyták a tökéletlenkedést.

Nem hiába... Ezt teszi az iskolai légkör...