Márton napi boráldás
2010. november 13.

A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete által szervezett rendezvényen - a polgármesteri köszöntőt megelőzően - a naplóbejegyzést elmondta Tell Edit.

Tisztelt Szőlőtermelők, Borászok!
Kedves Vendégek!

Két éve kellő megelégedéssel és megértéssel arról írtam, hogy elforrtak a borok. Kivéve Herceg tanácsnok úr bornak nem nevezhető ismeretlen eredetű és összetételű, a vörös egy különleges színárnyalatára hajaló folyadékát. Jó viccnek tűnt mindaddig, amíg ez nem velem esett meg. De mint tudjuk, néha a hóhért is akasztják...

Történt ugyanis, és erről meg pont egy éve ejtettem szót, hogy hat darab koracél-tartályt szereztem be. Ez egy háromszázharminc ezer forintos beruházás volt. (Három darab kettőszáz és három darab száz literes tartályokról van szó!) Nos, ebben a beruházásos évben az egyik fehér borom azért nem forrt ki, mert sikerült úgy összeválogatnom az együtt szüretelt fajtákat, hogy 27-es mustot produkáltak, a másik meg azért, mert a külső pincében, ahova kísérletező kedvemben elhelyeztem a tartályokat, legjobb esetben 8-9 fok volt. Kétszeri élesztő hozzáadás, meg belemelegítés sem hozta lázba a mustot. Az idén áprilistól gyenge kedve kerekedett, augusztusig forrt. Én csak bolondbornak neveztem, pedig a jelző lehet, hogy nem is a lőrét, hanem inkább engem illetett volna.

Ami viszont az idén történt, az minden tekintetben felülmúlja az előző éveket!

Nem kellett nagy jósnak lenni hozzá, szeptember elején már látszott, hogy a cukor árának a tanulmányozása fontos feladat lesz. Mondtam is a feleségemnek, hogy erről naponta jelenteni köteles nekem. 175 forintnál akcióba léptem és beszereztem egy jelentősebb mennyiséget. 685 tőke, átlagban három kilóval és mondjuk 0,7- es lékinyeréssel közel 15 hektó must. Három - négy kiló cukor már ahhoz is kell hektónként, hogy a muslincák érdeklődését felkeltse, gondoltam akkor... nem csigázom az érdeklődést azzal, hogy kifejtsem, milyen rozé-készítési hajlamok érlelődtek lelkemben, vizionálva szép, majdani lekerekedésre váró savakról és üde, ropogós ízekről. Arról sem ejtek szót, hogy a fehér szőlőt kóstolgatva jó kemény fröccsnek való bor harapós íze sejlett fel bennem, így vettem fél mázsa cukrot.

Majd jött a kampány, vagyis a helyhatósági választásokra való készülődés. A normális emberek ilyenkor is teszik a dolgukat, mondjuk, ha esik az eső, akkor előkészítik a szüretet, ha meg nem esik, akkor szedik a szőlőt, mert tudják, mi a dolguk. Én meg fogalmaztam a szórólapokat, készültem a szereplésekre, tehát mind olyan dolgokat műveltem, amit rendes ember elvétve sem tesz. Így esett, hogy október másodikán, amikor kivonultunk szüretelni - elővigyázatosságból csak a legmegértőbb barátaimat hívtam -... nos tehát amikor kiértünk a szőlőbe, a szüret már szinte be is volt fejezve. A tőkék iránti tisztességből azért lemetéltük a fürt formájú, különleges képződményeket és a földre dobáltuk azokat. Néhány ép fürtöt a fehérből vödörbe raktunk így aztán a prés összemaszatolása után lett kereken 100 liter, gyenge 16-os mustom. Nehezen mondom ki, hogy must, mert szürke is volt, zöld is volt, de leginkább borzalmas íze volt.

Most ez az első fejtés után nyolcvanöt literre apadt borféle folyadék pöffeszkedik a hat kor-acél tartály egyikében, várva a jobb időket.

Akinek meg cukor kell, forduljon hozzám.

Tisztelt Borbarátok!

Márton napi boráldáson tisztelettel köszöntök minden lelkes borkedvelőt, borkészítőt a város vezetése nevében, Isten tartson meg bennünket, Isten tartsa meg kedvünket és jó szokásainkat!

Gondolja el ...
2010. szeptember 19.

Az elmúlt évben Szekszárdon 19 %-kal, Bonyhádon 26%-kal, Pécsett pedig 43%-kal került többe az ivóvíz szolgáltatás és a szennyvízelvezetés, mint Pakson. Szekszárdon kétszeres, Pécsett háromszoros díjért vitték el a 110 literes kukát, mint nálunk.

Gondolja el, Tisztelt Olvasó,

mit szólna, mit gondolna Blazsek Frici bácsi, Paks ismert személyisége, a város kulturális arculatának egykori alakítója, ha napjainkban végigsétálhatna a főutcán? Ha - tegyük fel - éppen egy Kápolna utcai barátjától indulna hazafelé, az Erzsébet Nagyszálloda felé és gesztenyefák helyett új lámpasor kísérné az útját. És mit szólna, ha megismerne minden olyan helyi lehetőséget, ami hozzájárul a paksi családok életfeltételeinek, életminőségének javításához? Mit szólna Pongrácz doktor úr? És mit szólnának a Kohn telep egykori lakói, a Felső-Csámpaiak, a cseresznyési iskola tanítói, Oláh Miska bácsi vagy az atomerőmű építői?

Nagyot változott a világ, Pakson meg különösen! A biztonságot, amire leginkább vágyik, itt jobban megtalálja az ember, mint másutt...

Születésekor minden paksi gyermek életkezdési támogatást kap.
Szülei később bölcsödébe vihetik, ahol minden igényt kielégítő ellátásban részesül.
Világos, tiszta óvoda várja, lakóhelyéhez közeli iskola.
Ha utaznia kell az iskolába, ingyen bérlet jár neki, a nagyszünetben ingyen tej. A kötelező tanórai feladatok mellett megtanítják úszni.
Hangszeres zenét, táncot tanulhat, számtalan sportolási lehetőséget kipróbálhat, magas szinten űzhet, középiskolát is helyben választhat.
Mire felnő, a tiszta, rendezett környezet lesz számára a természetes, rácsodálkozik, hogy sok hasonló nagyságú magyar településen egészen mást tapasztal.
Az elhanyagolt közterületek és parkok látványa helyett esetleg a gyakori fűnyírás zaja zavarja, vagy az útépítések okozta átmeneti közlekedési nehézségek.

Egy paksi gyermekre - mire elvégzi iskoláit - a város hétmillió forintot költ azon felül, ami a szülő pénztárcáját terheli, illetve amit az állam biztosít számára.

Pakson az országos átlag felébe kerül a fűtés, felújított lakótelepi lakás esetén annak harminc százalékába.
A lakótelepen lakók számíthatnak arra, hogy lakásuk energiatakarékos felújítását az önkormányzat közel félmillió forinttal támogatja.
Az óvárosban lakókról sem feledkezik meg az önkormányzat, hiszen az állami támogatással együtt átlagosan 514 ezer forinttal került kevesebbe annak az 541 db lakásnak a felújítása, melynek tulajdonosa pályázatát a városházán leadta.
A leginkább rászorultak (2009-ben 486 háztartás) fűtési költségeihez támogatást nyújt a város.

Az elmúlt évben Szekszárdon 19 %-kal, Bonyhádon 26%-kal, Pécsett pedig 43%-kal került többe az ivóvíz szolgáltatás és a szennyvízelvezetés, mint Pakson.
Szekszárdon kétszeres, Pécsett háromszoros díjért vitték el a 110 literes kukát, mint nálunk.

Az uszoda, a strand, a jégpálya, a teniszcsarnok, az NB-I - es kosár és futballmeccsek, a változatos városi programok az átlagosnál alacsonyabb belépődíjért kínálnak szórakozási lehetőséget a Paksiaknak.
500 család ingyen jut hozzá a kábel TV alapcsomaghoz.
Egyházak, sport-, közművelődési-, és egyéb civil szervezetek kapnak önkormányzati támogatást, köztük a Tűzvirág Táncegyüttes, a Gastroblues Fesztivál, vagy a Városi Nyugdíjas Klub.

A beteg ember a legkiszolgáltatottabb.
Nagy könnyebbség, ha nem kell a megyeszékhelyre utazni, amikor szakorvosra van szükség, vagy ha egy kisebb műtétet kell elvégezni. Mindez idő is, pénz is.
Időskorban legfontosabb a törődés. A közétkeztetést igénybe vevők közül 150 rászorultnak házhoz szállítják az ebédet - alacsony térítési díj mellett.
Hat gondozónő az elesetteknek nyújt otthoni segítséget.
Nappali elfoglaltságként sokan az Idősek Klubját választják és 60 lakásból hívható segítség a nap 24 órájában a jelzőrendszeren keresztül. Bővítése óta lényegesen lerövidült a várakozási idő a 86 férőhelyes Idősek Otthonában.

Az állami juttatás kétszeresével, 20 millió forinttal járul hozzá a város a családok magas gyógyszerköltségeihez. 300 háztarásból ingyen viszik el a szemetet, 550 nyugdíjas korú személyhez juttat el az önkormányzat karácsonyi ajándékcsomagot jelezve, hogy gondolnak azokra is, akiknek nem, vagy csak jelképes ajándék jut a szeretet ünnepén.

Mindezek mellett érdemes elgondolkodni egyéb, a helyi kötődést még jobban elősegítő kedvezményeken is. Technikai megoldásként alkalmazható például városi kártya. A nagyvárosokban erre már van példa. Minden hasznos kezdeményezésre nyitottak vagyunk. Ám ennek értelmes bevezetésére csak a kampány rövid idején és kockázatos rögtönzésein túlmutató megalapozott szakmai felmérés és elemzés adhat választ.

Ha a régi paksi „bölcsek" láthatnák a fejlődést, bizonyára meglepődnének. Egyet értenének. S talán nem csalódnának.
Talán azok sem csalódtak, akik a hetvenes években építettek, hegesztettek, szereltek, akik a nyolcvanas években sorra indították az atomerőműves blokkokat, akik a kilencvenes években élték gyermekkorukat és fiatal felnőttként ma is a városban élnek: akik szakmájukban értek el kimagasló eredményeket, a város kulturális értékeit erősítették, élsportolókká váltak.

A városi rend, a közös felelősségvállalás mindannyiunk érdeke. Az eredményes munkára készülni kell, menet közben tanulni kockázatos. Paks jelenleg dobogós helyen áll az országban. Tapasztalt irányítás nélkül könnyen elveszítheti előkelő helyét.

Esti tűnődés
2010. szeptember 2.

Azt mondják, hogy az igaztalan állítást az igazsággal kell keverni, mert akkor jobban elhiszik.

Egy helyi egyesület a napokban hírlevelet jelentetett meg Pakson, melyben az egyesület elnöke a következőket nyilatkozza:
...2006 őszén nyilvánosságra került az „Öszödi Gyurcsány - beszéd" és ez lavinaként végig söpörve a jobboldal szinte teljes győzelmét hozta városunkban is... . Elindítva az egyszemélyes városvezetés négy esztendejét. Bár nincsenek közéleti viták az előző ciklusban tapasztalt személyeskedések, és sárdobálás. A munka csendben folyik, de az embernek lassan olyan érzése van, hogy a város mindennapi közéletének, arculatának, jövőjének meghatározása, és a megvalósítással járó munkák jelentős részének elvégzése, egyetlen ember és a hozzá tartozó szűk kör privilégiuma lett."

Mi van? Kezd az érdeklődés ágaskodni bennem ...

Ez a nyilatkozat valójában a következőket állítja:

- Pakson (is) az öszödi beszéd miatt győzött a Polgári Összefogás választási szövetség 2006-ban.
- A város ettől kedve egyszemélyes vezetés alatt áll.
- Nincsenek közéleti viták. A munka csendben folyik.
- Egy ember és a barátai mondják meg, hogy itt mi legyen, de a munka zömét is ők végzik el.

Nem vagyok egy csodálkozó fajta. Az emberre mégis rácsodálkozom néha.

Az öszödi beszéd Paksra is elhallatszott. Azok a szavazók, akik emiatt elfordultak a szocialistáktól, mért éppen a jobboldalra szavaztak volna? Nem lehetséges, hogy jó részük éppen „átmenetileg" a „civilek" felé fordult? Én nem tudom, csak úgy morfondírozok magamban, mondvacsinált elemzőként, és egyben elnézést is kérek a merészségemért.

A 2006. október 1-jei önkormányzati választáson a polgármester mellett 17 képviselő jutott a paksi testületbe, ettől fogva a város irányítása az ő kezükbe került. A képviselő-testület az óta 69 ülést tartott, 576 napirendet tárgyalt, 473 határozatot hozott és 128 rendeletet alkotott, vagyis vezette a várost. Én nem tudom, hogy ez „egyszemélyes" városvezetésnek minősül-e, morfondírozok megint. Azt viszont tudom, hogy mindig mindenki elmondhatta a véleményét, javaslatot tehetett, módosító indítványt terjeszthetett be - azok közül persze, akik részt vettek az üléseken -, aztán vagy elfogadta azt a többség, vagy nem. Senkinek sem volt több szavazata, mint a másiknak, még annak az „egynek" sem, legfeljebb több munkája.

Én nem tudom - morfondírozok megint -, mért nincsenek közéleti viták?! Maradva az önkormányzat háza táján: ha valaki, jelesül, mondjuk az „az egy", javasol valamit (előterjesztést tesz a képviselő-testületnek) - legyen az bármilyen téma, az nem vitaindító-e?! Aztán, ha a többség a javaslatra rábólint, akkor ez esetben ki miatt nincsenek viták? (Feltéve persze, hogy szükséges a vita.) Elvárható lenne, hogy az „az egy" magával vitatkozzon, hogy legyenek viták? Vagy tartson rendszeres önbírálatot? A Népszava - félórákat nem kéne talán bevezetni, elnök úr?

Ha pedig a nyilatkozat olvasata az, hogy jó, hogy nincsenek közéleti viták, akkor meg miért baj, hogy „egyszemélyes" a vezetés? Erre egy válasz lehet: más személlyel kéne „egyszemélyesnek" lennie. Csak nem azért mert a jelenlegi nem irányítható?

Nem tudom - morfondírozok magamban -, nem érkeztünk-e meg a kérdések kérdéséhez?!

Mi is a baj!? A róka, a farkas, meg a nyúl már tudja.

Találkozik a róka meg a farkas az erdőben.
- Te farkas, verjük meg a nyulat!
- Na és miért?
- Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!
Így is tesznek, jól elverik a nyulat. Egy hét múlva megint találkoznak.
- Te farkas, verjük már meg megint a nyulat!
- Na és most miért?
- Kérünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőset ad, akkor azért, ha füstszűrő nélkülit, akkor meg azért.
Így is tesznek, megkeresik a nyulat és elé állnak.
- Te nyúl, aggyá' már egy cigit nekünk.
- Na és milyet kértek, füstszűrőset, vagy füstszűrő nélkülit?
- Hmm... Nézd már farkas... ezen már megint nincs sapka!

Aztán, hogy jó-e, hogy csendben folyik a munka, vagy jobb lenne-e hangosabban, meg hogy ki akadályozta meg az elmúlt négy évben a nyilatkozót, hogy odacsörtessen a munkához, én szintén nem tudom.

 

Miért indulok újra
2010. augusztus 9.

A kérdést - mások előtt - magamnak tettem fel. A választ a következő két hónap rendezvényein, eseményein élőszóban, honlapomon, a szórólapokon a programfüzetünkben írásban is részletesen kifejtem.

Szeretném befejezni a megkezdett munkát. Felépíteni a gyógyfürdőt, kialakítani az új kommunális-hulladék tárolót, megépíteni az új szennyvíztelepet, valamint felkészülni az atomerőmű bővítésével összefüggő városi feladatok ellátására. A folyamatban lévő munkák többsége nem látványos, de a városi lét alapfeltételei közé tartozik.

Úgy érzem, hogy van bennem erő a feladatok megvalósításához. Tudom, nemcsak ezekre van szükségünk nekünk, paksiaknak. Szükség van jó egészségügyi és szociális ellátásra, jó oktatásra. Színvonalas kulturális rendezvényekre. Sportolási lehetőségekre az amatőröknek is, az élsportolóknak is. Fontos, hogy mindig elvigyék a szemetet, hogy folyjon a víz a csapból, hogy tiszták legyenek az utcák, szépek, gondozottak a parkok, a közterek. És arra is, hogy mindenki biztonságban érezze magát. Legyen munkahelye és ne törjék fel a lakását.

Négy éve azt írtam, hogy „a "hatalom" nem érint meg. Mondhatom azt is, hogy nem érdekel. A "hatalom" felfogásom szerint csak lehetőség a munkára, a szolgálatra. Annak a közösségnek, annak a városnak a szolgálatára, amely befogadott, és amelyben szeretek élni." Most sem írhatok erről mást. Bízom benne, Ön is így látja ezt.

Azt is írtam, hogy „Azt szeretném, ha mindenki bízna a képviselő-testületben, ha mindenki bizalommal fordulhatna a hivatalhoz, hogy a gazdálkodás továbbra is tiszta, felelős, átlátható és ellenőrizhető lenne." Az elmúlt négy évben mindent megtettem azért, hogy ez így is legyen. Talán sikerült megvalósítani.

Betonoztunk, aszfaltoztunk, intézményeket szerveztünk át. Jutalmaztunk és ünnepeltünk. Harangot szenteltünk Gyapán, emlékparkot Csámpán. Utat építünk Cseresznyésben, megteremtettük az internet elérés feltételeit Biritón.

Paksra érkező barátaink rácsodálkoznak a megújult Erzsébet Szállóra, érdeklődéssel nézik a főutca felújítását, elismerően bólintanak a Paksi Képtár megtekintése után és jó velük beülni halászlét enni egy lussoniumi séta után.

Négy éve még csak reméltük, hogy bővítik az atomerőművet, ami újabb lehetőségeket nyit a város, a város lakosai, munkavállalói számára, de fejlődési lehetőséget jelent a kistérség, a volt járás számára is, melynek Paks a központja.

Közös céljaink megvalósításához kérem minden paksi polgár segítségét, együttműködését. Legyen biztonság, nyugalom és rend.

Napló 42.
2007. december 1.

Elgondolkodom néha, hogy milyen kevés is kell valójában az embernek. Kell étel és ital, ruha, meg valami hely, ahol lehajthatja a fejét. Kell valami cél, valami feladat. Kell még, hogy fontosak legyünk valakinek. Tehessünk valami jót, aztán meg valami szeretetféle derengjen körülöttünk. Ne kelljen félnünk a mától és a holnaptól.

Zabos kezdtem lenni. Gondoltam, beledobom a szemétbe az összes fűszert, de aztán csak keresgéltem tovább.

Két műanyagdobozban voltak szépen sorba egymás után. Szegfűszeg, gyömbér, zöld kardamom, petrezselyemlevél, bors, szerecsendió, szárított kaporlevél, metélőhagyma, kurkuma, majoránna, oregano, tárkony, fűszerkömény, lestyángyökér, borsikafű, és sáfrányos szeklice. Mindezek egész, morzsolt, őrölt és esetenként metélt változatban. Némelyikre az volt még írva, hogy Horváth Rozi, némelyikre meg az, hogy Kotányi. Utolsóként ráleltem arra is, amit kerestem. Babérlevél, lihegtem elégedetten.

Az asszony házon kívül volt, gondoltam összecsapok egy tojáslevest. Néhány perc alatt megvoltam a rántással. Fölengedtem, dobtam bele egy kis sót, meg őrölt paprikát. Babérlevél kell még bele, forralom pár percet, aztán csurgatom bele a fölvert tojást.

Csak hát a huszonnyolc tasak közül a huszonnyolcadik volt a babérlevél. Amíg kerestem - amikor is zabos lettem -, arra gondoltam, hogy már többször mondtam az asszonynak, hogy só, bors, paprika, hagyma, kömény, meg babérlevél bőven elég egy normális magyar konyhába. Azt is mondtam már neki, hogy a többit kidobom, ha nem rakja külön helyre, hogy ne is lássam őket. Azokra kétévente egyszer van szükség. Néhányra akkor sem.

Amikor meglett a babérlevél, beledobtam egy nagyobb, meg egy kisebb darabot a leves-kezdeménybe, aztán erősen elhatároztam, hogy még egyszer befenyítem az asszonyt a kidobálás kilátásba helyezésével. Amikor megjött, mondtam neki ezt is, azt is. Fölemlegettem a sok fölösleges kacatot, meg hogy nem lesz ez így jó, mert nem akarok egy babérlevelet fél óráig keresgetni. (Múltkor egyébként a borssal ugyanígy történt. Mással persze nem történhet így, mert más fűszert nem nagyon használok.)

Erre elkezdte a szemeit forgatni, és azt mondta, hogy ha nők nem lennének, akkor mi férfiak még mindig barlangban laknánk. Ebben persze lehet valami, de viszont szemlélődhetnénk kedvünkre, és nem zavarna bennünket senki teljesen fölösleges dolgokkal, és nem költené el a pénzt senki teljesen fölösleges dolgokra. Nem volt nagyon boldog ettől az eszmefuttatástól. Azt bizonygatta, hogy mindenre szükség van, az én hiányosságom, hogy nem tudom, hogy mi mire való. Mondtam neki, hogy otthon nálunk nem voltak ilyen büdös szarok, mégis fölnőttünk. Na erre még inkább forgatta a szemeit. Láttam, hogy reménytelen a dolog, így aztán morogtam még egy kicsit a forma kedvéért, aztán abbahagytam a fenyítést.

A fűszer csak az egyik neuralgikus pont a lakásban. A másik a csomagolóanyag. Nem, nem és nem dobálja ki a dobozokat, a papírokat, meg az üvegeket, mert vagy szépek, vagy még jók lesznek valamire. Na ezt úgy szoktam kezelni, hogy egyszerűen kilopom a házból ezeket és belehajigálom őket a szelektívhulladék-gyűjtő edényekbe. Néha lebukok, néha megúszom. Ezt az alattomoskodást egyébként viszonylag jól tűri. Tudja ő is, hogy nekem van igazam. (Az igazságkeresés amúgy teljesen értelmetlen férfierény) Ezt a lopkodást egyébként feltűnően jól tolerálja. Lehet, hogy csak nem akarja elrontani a játékomat.

Elgondolkodom néha, hogy milyen kevés is kell valójában az embernek. Kell étel és ital, ruha, meg valami hely, ahol lehajthatja a fejét. Kell valami cél, valami feladat. Kell még, hogy fontosak legyünk valakinek. Tehessünk valami jót, aztán meg valami szeretetféle derengjen körülöttünk. Ne kelljen félnünk a mától és a holnaptól.

Az összes dolog, ami ezeken kívül van, az mind felesleges. Vagy nélkülözhető. És mégis ezek után loholunk reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig, az év minden napján, életünk végéig. Pénz, hatalom, befolyás, állás, siker, eredmény. A "nagyság" mutatói. Hatalmukba kerítenek, és a hatalmukban tartanak bennünket.

Mi emberek, folyton összekeverjük a dolgokat. Most éppen az eszközt és a célt. Valami nemes cél elérése eszközeként ezek a loholmányos dolgok még csak szóba jöhetnének, de célnak?!

Pedig cél lesz mind. Előbb, vagy utóbb, de cél lesz mind. A kocsi, a plazmatévé és az újabbnál újabb mobiltelefon. Aztán: feszültség, kedvetlenség, fáradtság, állandó stressz, neurózis, aztán a szervi bajok. A végeredmény: egy bizonytalan, kapkodó, példának kevés nemzedék. Tehát: ezt abba kell hagyni, ezt abba lehet hagyni. Az elvonási tünetek miatt fokozatosan, de egyébként határozottan.

Minden tartós hatást valami ellenhatás követ. A birodalmak eltűntek, és újak keletkeztek. A különböző elméleteket rendre meghaladták. Az eszméket kipróbálták, aztán sorra elvetették. A divatok egymást követik, bennük legalább valami ismétlődés figyelhető meg. Talán egyszer az ideális embereszmény is visszatér, összeáll újra. Talán igazi emberek is lesznek. Nyugodtak, magabiztosak, méltóságteljesek, természetesek, türelmesek, alázatosak és empátiával bírók. Akik tudnak a másikra figyelni. Akik dolgozni és nem harcolni szeretnek.

Mondhatják: idealizmus. Persze, hogy az. De milyen választásunk van még?

Ha mindez meglesz, tőlem még azok a büdös fűszerek is maradhatnak.

Címkék: