Hajdú János

Itt egy videofilmet nézhet meg, ha Flash plugint telepít. A Flash plugint ingyenesen letöltheti innen.

2010. augusztus 30.

Média

Tanévnyitó-Deák iskola | 2011. szeptember 1.
Minden korban szükség volt és szükség van ma is a pedagógus elkötelezettségére, szakmai tudására, alázatára és felelősségvállalására.

Augusztus 20-i beszéd | 2011. augusztus 20.
Mi, magyarok, itt Pakson, az országban, a Kárpát-medencében és szerte a világban az államalapító szent királyt, István királyt ünnepeljük! Megidézzük tetteit, megidézzük a kort, melyben részben külső kényszerek alatt, részben pedig belső meggyőződésből cselekedett.

Ünnepi köszöntő-városi ünnepség | 2011. március 15.
Többféle Haza van. Egy a génjeinkben. Egy a nyelvünkben, a gondolkodásunkban, az értékeinkben, a hagyományainkban, a történelmünkben. És egy, a Kárpát-medence éppen aktuális részén. Nekünk ezek mind együtt a Hazánk, nekünk ezeket mind védenünk, óvnunk, gyarapítanunk kell.

Blog

Márton napi boráldás | 2010. november 13.
A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete által szervezett rendezvényen - a polgármesteri köszöntőt megelőzően - a naplóbejegyzést elmondta Tell Edit.

Gondolja el ... | 2010. szeptember 19.
Az elmúlt évben Szekszárdon 19 %-kal, Bonyhádon 26%-kal, Pécsett pedig 43%-kal került többe az ivóvíz szolgáltatás és a szennyvízelvezetés, mint Pakson. Szekszárdon kétszeres, Pécsett háromszoros díjért vitték el a 110 literes kukát, mint nálunk.

Esti tűnődés | 2010. szeptember 2.

Azt mondják, hogy az igaztalan állítást az igazsággal kell keverni, mert akkor jobban elhiszik.

Tudja-e Ön?
  • hogy az önkormányzat tizenhét intézmény (egészségügyi, szociális, oktatási, közművelődési) fenntartásáról és működtetéséről gondoskodik?
  • hogy az önkormányzat a kötelező feladatok magas szintű ellátása mellett a lakosság igényeinek kiszolgálása érdekében nem kötelező feladatokat is ellát (mint pl. szakorvosi rendelőintézetet üzemeltet, középiskolákat, művészeti iskolát működtet, képtárat, múzeumot tart fenn)?
  • hogy évente az egy gyermekre jutó állami normatívát kiegészítő önkormányzati támogatás összege óvodai ellátás esetén 365 ezer forint, általános iskolában 354 ezer forint?
  • hogy egy gyermek fejlesztésére a bölcsődétől a középiskola végéig az állami támogatás mellett önkormányzati forrásból 6 millió 800 ezer forintot költünk?
  • hogy a helyi szociális juttatások éves összege több mint 120 millió forint (lakásfenntartási támogatás, ingyenes tanulóbérlet, cigány tanulók ösztönző támogatása, átmeneti szálló üzemeltetés, stb.) ?
  • hogy 500 ezer m² virágosított felületről, parkról gondoskodik az önkormányzat, és ennek éves költsége 128 millió forint?

... és azt is tudja

  • hogy az átlagosnál magasabb szintű települési közszolgáltatásokat az átlagosnál alacsonyabb szolgáltatási díjakkal szervezi meg a város vezetése?
  • hogy az országos átlagnál stabilabb munkahelyekkel és magasabb jövedelmekkel rendelkeznek a paksiak?
  • hogy az országban 12,6%, Tolna megyében 13,7%, a kistérségben 10,2%, Pakson pedig 7% a munkanélküliségi mutató?
  • hogy élen járunk olyan, az életminőséget befolyásoló objektív mutatókban, mint a városi szilárdburkolatú utak aránya, a 100 lakosra jutó víz és szennyvízbekötések száma, a 100 diákra jutó pedagógusok száma vagy a 100 lakosra jutó orvosok száma?
  • hogy az átlagosnál alacsonyabbak a sportrendezvények, a múzeum, a strand és uszoda belépődíjai?
Várom kérdését, véleményét

Az Ön kérdése, problémája, megjegyzése:

Az Ön e-mail címe: